Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Villámcsődület Arany János tiszteletére

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Flashmobbal, vagyis villámcsődülettel kapcsolódott az Arany János emlékév programjaihoz a hódmezővásárhelyi Cseresnyés Kollégium. Kilencven diák és az intézmény pedagógusai sajátos produkcióval hívták fel a figyelmet Arany János születésnapjára.

 

Arany János születésének 200-ik évfordulóját ünnepelte a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Cseresnyés Kollégiumának 90 diákja a Kossuth téren.

 

- 2017 Arany János emlékév. Születésének kétszázadik évfordulóján, az ország majdnem összes Arany János Programját megvalósító intézményében villámcsődülettel emlékeztek a magyar irodalomtörténet jeles alakjára – mondta Horváthné Ruzsa Anita, a kollégium igazgatóhelyettese.

 

A diákok élőláncként az a AJKP monogram megjelenítésével tisztelegtek. Ezt követően a Toldiból szavaltak részleteket. A produkció végén élőképként Vásárhely zászlaját mutatták meg, amely átfordult a Cseresnyés Kollégium logójába.

Eseménynaptár

Közelgő események

XX. VÁSÁRHELYI KERÁMIA SZIMPÓZIUM BESZÁMOLÓ KIÁLLÍTÁSA 2017. december 14. - 2018. február 28.
Évszázadok a Hód tó partján – Houdtól Újvárosig 2018. január 2. - 2018. december 30.
"Vásárhelyi Művészélet 1900-1990" című budapesti kiállítás 2018. február 8. 18:00 - 2018. április 29. 18:00
10 éves a Babázó klub 2018. március 3. 09:00 - 12:00
Gyermekfoglalkozások márc. 15. alkalmából 2018. március 12. 09:00 - 2018. március 14. 12:00
A barokk négy arca - négy arckép a barokkból 2018. március 19. 16:00 - 18:00

Választás 2018

Időközi polgármester-választás 2018

Országgyűlési választás

Országgyűlési Választás 2018

Országgyűlési képviselő

Lázár János országgyűlési képviselő weboldala

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp