Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Ünnepélyesen átadták a kerékpárutat

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

átadás


Vasárnap avatta fel hivatalosan a vásárhelyi önkormányzat azt a kerékpárutat, amely 14 kilométer hosszan húzódik a maroslelei autóút mellett. Az önkormányzat három évvel ezelőtt nyert 876 millió forint vissza nem térítendő támogatást arra, hogy megvalósítsa a TOP-6.4.1-15-HM1-2016-00001 azonosítószámú, „Kerékpárút építése Hódmezővásárhely közigazgatási területén a 4414. jelű út mellett a 0+185 – 14+405 km szelvények között és forgalomcsillapított övezet kialakítása a Hősök terén és környezetében” nevű pályázatot. Az ünnepélyes szalagátvágást Márki-Zay Péter polgármester végezte, majd akinek kedve volt, ki is próbálhatta az új útvonalat.

A város vezetője szerint nagy szükség volt az új kerékpárútra, nap mint nap igen sokan használják. Megjegyezte, hogy a fejlesztésekért mindig köszönetet mondott Lázár Jánosnak és az előző városvezetésnek, hogy pályázott, a magyar államnak pedig azért, hogy Hódmezővásárhely rendelkezésére bocsátotta az unió pénzét. Azt a vasárnap esti internetes heti összefoglalójában is kihangsúlyozta, jobban örült volna, ha Benkő Zsolt külterületekért felelős önkormányzati képviselővel adhatta volna át közösen a kerékpárutat. Ezzel arra utalt, hogy a fideszes városatya pénteken egyedül, pontosabban helyi polgárok kíséretében egy ad-hoc avatást rendezett. A polgármester szerint a vásárhelyi Fidesz különös sportága a "hányszor tudunk felavatni egy utat?". Tavaly is történt hasonló, akkor Hegedűs Zoltán frakcióvezető és Benkő Zsolt külön-külön is átadta a Bodzási utat.

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Városi mobilapp

Városi mobilapp