Gyengénlátó Változat

Új tüdőgondozó a kórházban

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Megújult környezetben fogadja a hódmezővásárhelyi tüdőgondozó majd a betegeket, amely a Szántó Kovács János utcai épületből a vásárhelyi kórházba költözött.

 

 

- A beköltöztetés jelentős komfortjavulás is, illetve betegellátási színvonalemelést is jelent. Nem utolsó sorban azzal, hogy ez a faladat itt a kórházon belül történik a jövőben, a szakmaközi kapcsolat, a konzíliumok lehetősége együttesen a betegutak lerövidülését és a komplex betegellátást eredményezi – mondta dr. Kallai Árpád a kórház főigazgatója a tüdőgondozó áthelyzése kapcsán. A Szántó Kovács János utcai épületből a vásárhelyi kórházba költözött az ellátás. 

 

A felújított 210 négyzetméteres földszinti épület, a 70 négyzetméter emeleti résszel mintegy 130 millió forintba került. További csaknem 55 millió forintot költöttek az új gépek beszerzésére, amelynek legértékesebb eleme a digitális képalkotásra alkalmas röntgen.

 

- Itt olyan röntgenfilm készül a betegről, amely valódi 21. századi értékelésre, összehasonlításra, illetve a telemedicina határain belül továbbításra ad lehetőséget – utalt a korábbi állapotokra Bálint Beatrix, a Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórházának főigazgatója.

 

A megújult intézményben kap helyet a tüdőszűrés, a tüdőgondozás, illetve a tüdőgyógyászati szakrendelés.

 

- Öröm azt látni, hogy 2007-ben egy haldokló kórházból egy olyan intézménnyé válhattunk, amely nemcsak a magyar egészségügy próbáját állja ki, hanem mind szakmailag, mind emberileg világszínvonalú munkát végez – mondta Kószó Péter alpolgármester.

 

A hódmezővásárhelyi tüdőgondozó a hatósági engedélyezési folyamat befejezését követően fogadja majd az új helyen a betegeket, a szűrésre érkezőket.

Eseménynaptár

Közelgő kiemelt események

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás