Gyengénlátó Változat

Tram-train: kiírták a közbeszerzést

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Kírták a közbeszerzést a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő tram-train vasúti munkálatainak tervezésére és kivitelezésére. A feladatra 20 hónapos, nem meghosszabbítható határidőt szabott ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., így ha a szerelvénybeszerzés is sikeres lesz, akár kevesebb, mint 2 éven belül elindulhat az első szerelvény a 2 város között.

 


A németországi Kasselben már bizonyított a tram-train, hasonló valósul majd meg Hódmezővásárhely és Szeged között is. A vasúti munkálatokra szóló tervezői és kivitelezői felhívást a napokban tette közzé a Közbeszerzési Hatóság, amelyre február 15-éig lehet pályázni.

Húsz hónap áll az ajánlattevő cégek rendelkezésre. Ezalatt a 2 város között olyan új, kötöttpályás közlekedési rendszert hoznak létre, amely a településeken belül villamosként, míg azokon kívül vonatként funkcionál.  Vásárhelyen több mint 3 kilométer hosszan, egyvágányú városi villamos vonal épül, 5 megállóhellyel és 1 végállomással. A közlekedési forma úttörő lesz az országban.

Fotó: Illusztráció

Eseménynaptár

Közelgő kiemelt események

Nagybata Márta kerámiafestő és Tóth Benedek korongos kiállítása 2017. augusztus 30. 00:00 - 2017. szeptember 24. 00:00

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás