Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Több mint 1000 gyerek étkezik ingyen a szünetben

Az idén 1040 gyermek étkezhet ingyenesen a nyári szünetben Hódmezővásárhelyen. A normatíva mellett magánszemélyek és vállalkozók is felajánlották támogatásukat.

 

Minden önkormányzatnak kötelessége a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetben lévő gyermekek nyári, ingyenes étkeztetése. Hódmezővásárhely önkormányzata minderre állami normatívát kap, azaz mintegy 8 millió forintból 650 gyermek ingyenes étkezését biztosítják az idei szünidőben. Emellett pedig – már évek óta – a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő gyermekek ingyenes étkeztetését is vállalja az önkormányzat, melyet saját forrásból és támogatók segítségével old meg.

 

– A gyermekétkeztetés támogatására nagyon sok vállalkozó és magánszemély fizet azért, hogy ezt meg tudjuk oldani. Ebben az évben 400 gyermeket tudunk ilyen módon étkeztetni, így összességében pontosan 1040-et – mondta Hegedűs Zoltán alpolgármester.

 

Az állami normatívát az idén közel 5 millió forint támogatással egészítették ki, így mintegy 13 forint az az összeg, melyet a rászoruló és halmozottan hátrányos gyermekek étkeztetésére költhet a hódmezővásárhelyi önkormányzat.

Megszakítás