Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Térburkolatot kap a parkoló

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Tavasszal megújul a stadion főbejáratánál a parkoló Hódmezővásárhelyen. Kormányzati támogatásból térkővel és vízelvezető-rendszerrel látják el a több mint 60 autó befogadására alkalmas területet.


A kormány 2,5 milliárd forint fejlesztési forrást juttat az idén Hódmezővásárhelynek. Ebből egy régóta fennálló problémát is megoldanak a csúcsi városrészben: rövidesen megújul a stadion, piac felőli parkolója. A nagyobb esőzések rendszeresen nehezítik a területhasználatot, ez gyökeresen megváltozik a jövőben.


- A parkolót térkővel rakják ki, speciális csövezéssel vezetik el az esővizet. Mind a piacra járóknak, mind a stadiont használó szülőknek és sportolóknak kulturált parkolást biztosít – mondta Grezsa István önkormányzati képviselő.

 

A több mint 60 férőhelyes parkoló kivitelezése a tervek szerint tavasszal kezdődik.

 

- Remélem, márciusban elindul a munka, és két hónapon belül el is készül – tette hozzá.

Eseménynaptár

Közelgő események

XX. VÁSÁRHELYI KERÁMIA SZIMPÓZIUM BESZÁMOLÓ KIÁLLÍTÁSA 2017. december 14. - 2018. február 28.
Évszázadok a Hód tó partján – Houdtól Újvárosig 2018. január 2. - 2018. december 30.
"Vásárhelyi Művészélet 1900-1990" című budapesti kiállítás 2018. február 8. 18:00 - 2018. április 29. 18:00
10 éves a Babázó klub 2018. március 3. 09:00 - 12:00
Gyermekfoglalkozások márc. 15. alkalmából 2018. március 12. 09:00 - 2018. március 14. 12:00
A barokk négy arca - négy arckép a barokkból 2018. március 19. 16:00 - 18:00

Választás 2018

Időközi polgármester-választás 2018

Országgyűlési választás

Országgyűlési Választás 2018

Országgyűlési képviselő

Lázár János országgyűlési képviselő weboldala

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp