Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Tényekkel cáfoljuk a HVSZ állításait

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

varoshaza

A vásárhelyi önkormányzatnak a múlt pénteken napvilágot látott, az informatikai szerződésekkel kapcsolatos, álláspontunk szerint jogtalan elmarasztalási ügye újabb fordulóponthoz ért. A HVSZ ZRt. igazgatóságának elnöke, Rapcsák András nyílt közleményben fogalmaz meg olyan állításokat, melyeket Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata levelekkel tud cáfolni.

" A HVSZ ZRt. álláspontja szerint a polgármesteri hivatalban végzett informatikai feladatellátást a társaság nem tagadta meg."
- Az önkormányzat álláspontja szerint viszont megtagadták, erről az itt mellékelt, tavaly október 2-án kelt levél tanúskodik.
Később egy hackertámadást követően a város jegyzője kérte a céget, hogy ne mondják fel a szerződést, segítsenek a helyreállításban. A másik, itt mellékelt, decemberben kelt levélben újfent megtagadta a cégvezető az együttműködést.

"(a cég) a hivatal informatikai rendszerének működését támadással nem befolyásolta."
- Az önkormányzat nem nyilatkozott a támadás hatására bekövetkezett működési problémákról, az azonban bizonyított tény, hogy a támadás egy, a HVSZ által használt gépről, jól beazonosítható IP-címről következett be. Erről a jelenleg folyó nyomozás érdekei miatt bővebb információt egyelőre nem adunk.

 

 

HVSZ1

 

HVSZ2

 

HVSZ3

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp