Gyengénlátó Változat

Tájékoztatás rendezési terv módosításáról

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata településrendezési tervének módosításáról hozott döntést. A döntés és az előzetes tájékoztatásra érkezett észrevételek alapján elkészült a tervmódosítás tételit tartalmazó véleményezési dokumentáció.

 

Ennek megfelelően a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet szerint a településrendezési eszköz módosításának tájékoztatási szakasza indult el.


A tervkészítés során minél szélesebb körben biztosítani kell a véleményező partnerek bevonását, és a dokumentumok nyilvánosságát.


A tervmódosítás tételei, a partnerségi felhívás a város honlapján http://www.hodmezovasarhely.hu/telepulesrendezes/ érhető el.


Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése által elfogadott a Város Önkormányzatának Partnerségi Egyeztetési Szabályzata alapján az a partner tekinthető érintett partnernek, aki a közzétett felhívásra az abban megjelölt időpontig a város honlapján létrehozott regisztrációs ablakon keresztül regisztrált, vagy postai úton jelezte részvételi szándékát.



Almási István
polgármester

Eseménynaptár

Közelgő kiemelt események

110 éves a könyvtár 2017. július 3. 09:00 - 2017. augusztus 31. 16:00
Államalapító Szent István király ünnepe 2017. augusztus 18. - 2017. augusztus 20.
Családi Tűzhely 2017. szeptember 11. 17:00 - 18:00

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek