Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Újabb megfigyelési körzet elrendelése

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

lol

 

Szentes teljes közigazgatási külterületére, Derekegyháza, Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent, Nagytőke, Szegvár teljes közigazgatási bel- és külterületére megfigyelési körzetet rendelt el a Csongrád Megyei Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztálya.

 

Nemrégiben adtuk hírül, hogy a madárinfluenza terjedésének megakadályozása érdekében a hatóság Székkutas teljes közigazgatási belterületére és a település körüli közigazgatási külterületére valamint a madárinfluenza székkutasi kitörési pontjának 10 km-es körzetében megfigyelési körzetet rendelt el.
Így a rendelet Székkutason, Nagymágocs teljes közigazgatási belterületére, továbbá déli és dél-keleti közigazgatási területére, Árpádhalom déli közigazgatási külterületére, Derekegyház keleti közigazgatási külterületére, Hódmezővásárhely észak-keleti közigazgatási külterületére érvényes.
Most a területet és a határidőt is kiterjesztették, újabb 30 napra érvényes a rendelet.

 

A baromfitenyésztőknek többek között az alábbi intézkedéseket kötelesek betartani:

  • minden baromfiállományt, egyéb fogságban tartott szárnyast és takarmányukat zártan kell tartani
  • a baromfit zárt térben vagy olyan védelmet biztosító helyen kell etetni és itatni, ami kellőképpen megakadályozza a vadon élő madarak berepülését, és így azoknak a baromfi táplálására szolgáló élelemmel vagy vízzel való érintkezését
  • tilos a baromfik csoportos bemutatása, piacra szállítása,
  • tilos ki- és beszállítani baromfit, baromfihúst, tojást,
  • tilos baromfi vagy más madarak állati melléktermékeit szétszórni (pl. a tartásukból származó alom, trágya)

 

A teljes határozatot megtekintheti az alábbi linkre kattintva: lol

Koronavírus információk

korona

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Városi mobilapp

Városi mobilapp