Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Ötletterv pályázat az Andrássy út felújítására

Ötletterv pályázatot hirdetett a hódmezővásárhelyi önkormányzat az Andrássy út első szakaszának megújítására. Nemcsak az utcai homlokzatok felfrissítésére, hanem az új városi könyvtár épületére, helyére is terveket várnak.

 

Már korábban is több elképzelés látott napvilágot a hódmezővásárhelyi Andrássy út felújításáról. Az egykori főutca első szakaszának rekonstrukciója már régóta esedékes. Ennek érdekében építészeti ötletterv pályázatot hirdetett meg a város.

 

– Építészektől várjuk az ötleteket. Komoly előírásai vannak, hogy milyen feltételekkel és milyen referenciával bíró indulók pályázhatnak. A kiírás célja, hogy a város kapjon olyan ötleteket, amelyeket később meg lehet terveztetni, valósítani – jegyezte meg Hegedűs Zoltán alpolgármester. 

 

Erre 6 millió forintot különítettek el. Ebből az összegből fogja díjazni és megvásárolni az önkormányzat azokat a legjobbnak ítélt ötleteket, amelyeket egy 7 tagú bírálóbizottság értékel majd.

 

– A bírálóbizottságba három tagot delegál az önkormányzat, három tagot az Építész Kamara és egy tagot az örökségvédelemért felelős minisztérium. Ők fogják eldönteni, melyek azok az ötletek, amelyek megvalósulhatnak ezen az utcaszakaszon – tette hozzá az alpolgármester.

 

A leendő tervekre nézve a kiírás nem tartalmaz semmiféle megkötést, az elképzeléseket az építészek fantáziájára bízzák. A tervezőktől arra is javaslatot várnak, hogy ezen az utcaszakaszon hová és milyen formában állítanák fel az új városi könyvtárat.

Megszakítás