Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Önkormányzati cég láthatja el a közös képviseletet

A társasházak közös képviseletét ellátó új szolgáltató a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. szárnyai alatt indulna el, amely az ígéretek szerint gyorsan és hatékonyan, a jelenlegi piaci ár alatt végezné munkáját.

 

– Létrejönne egy cég, ahol ugyanazt a munkát látnák el, mint most a közös képviselők. Ezen belül lenne egy karbantartó-javító csoport, amely végezné a kivitelezéseket. Ez a kettő, ha együtt működne és egyre több házat láthatna el, akkor sokkal gazdaságosabb lehetne, jobb ajánlatokat tudna adni, mint azok a közös képviselők, vagy szövetkezetek, akik külön-külön dolgoznak, és külön cégektől rendelik meg a munkát – magyarázta Cseri Tamás önkormányzati képviselő, a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató Zrt. által indítandó társasházi közös képviseletet. Minderről a legutóbbi közgyűlés döntött.

 

Cseri Tamás szerint, évek óta rendszeres gondot jelent Hódmezővásárhelyen, hogy a lakóközösségektől hiába kapnak kritikát, bizonyos lakásszövetkezetek, esetleg közös képviselő, még sem javul a szolgáltatások minősége. Elmondta: a lakossági fogadóórák visszatérő témája, hogy egy-egy panelházban fontos javítások azért maradnak el, mert néhány lakót nem győznek meg annak szükségszerűségéről.

 

– A nagyobb szövetkezeteknél is volt probléma. Tíz évvel ezelőtt a panelprogramban 2 év alatt 21 lakás megújult meg. Gyakorlatilag ez arról szólt, hogy egy lakónak az ezzel járó költségét, a nyílászáró csere és a homlokzati szigetelés összegének 1/3-át kellett kifizetnie. További 1/3-ot adott az állam és 1/3-ot kapott az önkormányzattól. Sajnos a Centrum Lakásszövetkezet annak idején a saját házait, akik egyébként érdeklődtek a program iránt és próbáltak benne részt venni, kiugrasztotta a programból. Kétségét fejezte ki, hogy ez egyáltalán meg fog-e valósulni, meg tudja-e csinálni a város. Az önkormányzat jó szándékát is megkérdőjelezték. Akkor több mint 20 ház, amelyet érdekelt volna az akció, kiszállt a programból – tette hozzá Cseri Tamás.

 

Tíz év után most a rendelkezésre álló adatokból arra jutott a képviselő, hogy azoknak a lakóknak, akik részesei voltak a programnak, és akkor körülbelül félmillió forintot költöttek lakásukra, mára nem, hogy megtérült a beruházás, de megtakarítottak 200 ezer forintot a fűtési költségből. Arról nem is beszélve, hogy ezek a felújított ingatlanok többet érnek és gyorsabban eladhatók, mint elavult társaiké. A motiválatlan közös képviselők komoly károkat okozhatnak, ezért lépett a szolgáltatási körbe az önkormányzat – tette hozzá.

 
OKJ-s tanfolyamon iskoláztatnak majd be 10 közös képviselőt, akik nonprofit alapon, menedzserszemlélettel, elődeiknél olcsóbban dolgoznának. Már az idén, de a legkésőbb jövő éve elején konkrét ajánlattal keresnék fel a társasházakat az új városi szolgáltató munkatársai.

 

Megszakítás