Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Nagy József egykori főoperatőrre emlékeztek

Idén lenne 90 éves Nagy József, a Magyar Televízió hódmezővásárhelyi születésű egykori főoperatőre. Nagy Jocó – ahogy a városban ismerik – annak idején számos rangos hazai és nemzetközi elismerés mellett megkapta az operatőröknek adható lehető legmagasabb szakmai elismerést: a Balázs Béla-díjat is.

 

Nagy József, Balázs Béla-díjas operatőr sírját születésének 90. évfordulója alkalmából megkoszorúzták, majd ünnepi megemlékezést tartottak a hódmezővásárhelyi városháza dísztermében. A Magyar Televízió egykori főoperatőre néhány társával együtt készítette a csatorna első helyszíni közvetítését, színes adását, tévéjátékát. A tévézés hőskorában e műfaj alapjait rakta le munkatársaival. Nagysikerű hazai játékfilmekben együtt dolgozott Jancsó Miklós, Cigány Tamás, Keleti Márton, Várkonyi Zoltán, Ádám Ottó, Hincs György és sok más kiváló rendezővel. Az európai hírű operatőr számos elismerést és nemzetközi díjat kapott, de elmondása szerint számára a legértékesebb a várostól 1992-ben kapott Pro Urbe-díj volt.

 

– Élete során mintegy százhatvan tévé-játékfilmet, hatszáz portré-, dokumentum- és kulturális filmet készített. Hódmezővásárhelyről közel százat. Az utolsó 29-et Feledi Péterrel és Szenti Tiborral. Az összes filmjeinek száma 1500 körül van. Az élő közvetítések, művelődési és sportközvetítések száma felülmúlta az ötezret. Hihetetlen munkabírással rendelkezett. Tele volt tervekkel, amelyeket Vásárhelyen szeretett volna megvalósítani, amikor 1994. március 21-én váratlanul elragadta a halál – mondta Vágó János önkormányzati képviselő.

 

Az eseményen részt vett Pártay Lilla, a Nemzet Művésze, a magyar Művészeti Akadémia tagja, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas táncművész, koreográfus, érdemes és kiváló művész, Nagy József özvegye is, akivel közel három évtizedet éltek le együtt.

 

– Tiszteletbeli vásárhelyi vagyok amióta megismertem a páromat. Nagyon boldogan jövök mindig ide vissza, amikor meghívnak, vagy csak én lezarándokolok és elmegyek a temetőbe, és kimegyek Mártélyra – mondta Pártay Lilla. 

 

Számos film megszületésében szerzőtárs volt Szenti Tibor író, néprajzkutató, aki az operatőr egykori jó barátjaként felidézte a közös filmforgatások emlékét.

 

– Tele volt olyan fantasztikus értékekkel, elképzelésekkel, hogy lassan a saját dolgaimat nem tudtam rendezni, mert már kérte, hogy a következő és a következő könyvet írjam és írjam. Gyártottam folyamatosan, amikor megkaptam a hírt, hogy Jocó nincs többé. Felesége, Lilla hívott fel telefonon, s mondta: küzdenek az életéért… Itt az a tűz, amely bennem fellobbant, az elparázslott…- vallott az operatőrhöz fűződő viszonyáról Szenti Tibor.

 

Szenti Tibor egyik utolsó irodalmi forgatókönyve volt a Megfáradtak, amelyet az 1990-es évek elején írt Nagy Jocónak. A film elkészítése barátja nem várt halála miatt örökre elmaradt. Ezen forgatókönyv alapján készített egy rövidfilmet a Vásárhelyi Televízió operatőre, Hűvös Oszkár, amelyet most kimondottan erre az alkalomra az operatőrről készített portréösszeállítással együtt mutattak be a megemlékezésen.

 

Megszakítás