Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Megkezdődtek a tram-train előkészítő munkálatai a vasútnál is

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Több vonalon, változó időtartamban 2018. április 4-étől egészen június 15-éig lesz majd vágányzár a tram-train előkészítő munkálataihoz kapcsolódóan a MÁV-nál. Az Algyő – Hódmezővásárhely Népkert állomások között végzett vágányzári munkák miatt Szeged – Hódmezővásárhely állomások között, illetve a Szentes – Szeged vonalon is vonatpótló autóbuszok viszik majd az utasokat.

 

Megkezdődtek a tram-train előkészítő munkálatai a Hódmezővásárhely – Algyő – Szeged MÁV vonalon. Március 9-én éjjel vágányzár lesz Szeged-Rókus és Algyő között.

 

- Ez gépi bokorirtással jár főleg együtt, a rálátási háromszögek biztosítása a célja. Ezzel párhuzamosan a vonal másik szakaszán, ahol majd egy második vágány is épül, a vállalkozó megkezdi a terület előkészítését, a bokrok kivágását. Ez a munka is folyamatosan tart. A vasúttársaságnak ilyenkor gondoskodni kell az utasforgalom lebonyolításáról is. Majd a nagyobb munka április 4-étől április 25-éig tart, illetve egészen június 15-éig. Ekkor a vonal egy részét lezárják a vasúti közlekedés elől.  Szeged-Rókus, illetve Hódmezővásárhely-Népkert között a karbantartást, illetve az előkészítést folytatják – mondta Kavalecz Imre, a MÁV Rt. kommunikációs osztályának ügyeletese.

 

Emiatt vonatpótló autóbuszok szállítják majd az utasokat Szeged és Hódmezővásárhely között. A 130-as, Mindszent-Hódmezővásárhely-Népkert vonalszakaszt is érinti a vágányzár. Itt szintén április 4-étől indul a munka.

 

- A vonatpótló buszok Szentes és Hódmezővásárhely között közlekednek majd. A két vonalon közlekedő vonatpótló autóbuszokra, illetve azokról az átszállás a kopáncs-kishomoki vegyesbolt autóbusz megállóhelyen lehetséges – tette hozzá Kavalecz Imre.

 

A több szakaszra bontott beruházás kivitelezési munkálatait elő kell készíteni ahhoz, hogy két vágány épülhessen Szeged-Rókus és Baktó, valamint az algyői hídon Sártó elágazás és Kopáncs elágazás közt, illetve, hogy megvalósulhasson Népkert állomáson a nagyvasútra és a villamosvágányra való csatlakozás is. A beruházás során többek között váltók, útátjárók, utasforgalmi létesítmények és távközlési berendezések is épülnek majd.

 

Eseménynaptár

Közelgő események

A látványos raktár: butella, motolla, behívótábla 2018. január 1. - 2018. december 31.
Hétköznapok Vénuszai 2018. január 1. - 2018. december 31.
Évszázadok a Hód tó partján – Houdtól Újvárosig 2018. január 2. - 2018. december 30.

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp