Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Tájékoztató: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségekről

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

lol

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V.8.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltak alapján az alábbiakról tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot.

 

A Korm. rendelet hatályba lépésétől (2020. május 18.) a veszélyhelyzet megszűnéséig az engedélyköteles tevékenységek – egyes kivételekkel – már az elektronikus úton – ügyfélkapu, online űrlap segítségével vagy email útján – történő bejelentést követően gyakorolhatók lesznek. Az e-mail útján tett bejelentés a kizárólag erre a célra szolgáló bejelentes@hodmezovasarhely.hu e-mail címen biztosított.

 

A Korm. rendelet alapján hatósági engedélyezés helyett bejelentéssel is végezhető lesz a kizárólag engedély birtokában folytatható tevékenységek végzése, jogok gyakorlása.

 

A bejelentésnek az engedélykérelemre jogszabályban előírt adatokat kell tartalmaznia és mellékelni kell hozzá az engedélykérelem előírt mellékleteit azon dokumentumok kivételével, amelyek beszerzése a veszélyhelyzet körülményei folytán az ügyfélre aránytalan terhet ró. Az ügyfélnek a nem mellékelt dokumentumok tartalmáról a bejelentésben nyilatkoznia kell, egyidejűleg előadva azokat a körülményeket, amelyekre a bejelentés hiányos volta visszavezethető.

 

A gördülékenyebb ügyintézés érdekében az e-mail útján tett bejelentés esetén a tárgy mezőben szíveskedjen feltüntetni a bejelentés tárgyát, így telep, kereskedelem, kút, szennyvíz, növények, rezgésvédelem, oltalom.

 

Amennyiben a hatóság nyolc napon belül nem tiltja meg a tevékenység végzését, úgy az szabadon gyakorolható a kilencedik naptól. Abban az esetben, ha szakhatóságot is be kell vonni a folyamatba, a határidő 12 napra módosul. Az egyszerűsített ügyintézés csak az eljárást egyszerűsíti, a bejelentésben szereplő tevékenység folytatásához jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése alól nem ad felmentést.

 

A hatóság többek között akkor tilthatja meg a tevékenység végzését, ha az az egészség, élet vagy a környezet biztonságát veszélyeztetheti, kárt okozhat, továbbá, ha a bejelentés hiányos, vagy visszaélésszerű joggyakorláshoz vezethet. A határidőn belül megtiltott tevékenység esetén a hatóság – az eddigi szabályok szerint – teljes körűen lefolytatja az engedélyezési eljárást.

 

Az újfajta, úgynevezett ellenőrzött bejelentés nemcsak kisebb adminisztrációs terhet ró a vállalkozásokra és magánszemélyekre, de az illetéknek vagy igazgatási szolgáltatási díjnak is csak az ötven százalékát kell befizetni, amennyiben nem szükséges az engedélyezési eljárás.

 

Ügytípusok:

-          telepengedélyezési eljárás

-          kizárólag üzletben forgalmazható termék forgalmazására szolgálat üzlet üzemeltetése iránti eljárás

-          külön jogszabályban meghatározott kút létesítésének, üzemeltetésének fennmaradásának engedélyezése

-          külön jogszabályban meghatározott háztartási szennyvíz tisztító engedélyezési eljárások

-          közterületen lévő fás szárú növények kivágásának engedélyezése iránti eljárás

-          külön jogszabályban meghatározott zaj- és rezgésvédelmi engedélyezési eljárások

-          külön jogszabályban meghatározott, a természeti területek és értékek oltalmával kapcsolatos engedélyezési eljárások

 

Fotó: Google

Koronavírus információk

korona

HA SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGE:

Hívhat bennünket munkaidőben az alábbi számokon: Népjóléti csoport: 06-62-530-100

 

Kapcsolat-központ által meghirdetett krízis-telefonszám: 06 30 616 2535

A Cigány Nemzetiségi Önkormányzat telefonszáma: 06 70 946 2603, jelentkezhet Whatsapp-on is, e-mail: titkarsag@ciganyonkormanyzat.hu

A 70 év fölöttieknek az E-Önkormányzat portálon lehet segítséget kérni, akár hozzátartozó vagy ismerős is megteheti; vagy Kovács Magdolna önkormányzati munkatársnál a 06 30 977 2036 -os telefonszámon.

 

Írjon e-mailt a segitsegkeres@hodmezovasarhely.hu e-mail címre.

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp