Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Készül Mezőváriban az új óvoda

Már áll a Mezővári új óvoda falainak jó része, ha minden a tervek szerint alakul, akkor szeptemberben korszerű intézményben kezdhetik a nevelési évet a kárpátaljai településen.

 

Tavaly decemberben rakták le a Mezővári Óvoda alapkövét. A kárpátaljai intézmény leendő falainak egy része már áll. A tervek szerint a település óvodásai szeptemberben itt kezdhetik az új nevelési évet.

 

– Helyére került a födémszerkezet, megérkeztek a faanyagok a tetőszerkezethez. A nyílászárók behelyezése a következő lépés – mondta Hegedűs Zoltán, a város alpolgármester.

 

A majdani négycsoportos óvoda akár 100 gyermek elhelyezésére is alkalmas lesz. Egy teljesen új környezetben alakítják ki az épületet, amely az iskolával közös területen kap helyet. Az új létesítmény ráadásul a korábbinál sokkal fenntarthatóbb lesz. A Mezővári óvoda teljes bekerülési költsége 150 millió forint, ebből 42 millió forintot hódmezővásárhelyi magánszemélyek, cégek, vállalkozások adományoztak a nemes cél érdekében. Ezt tavasszal utalta át az önkormányzat a Kárpátaljai Református Egyháznak az építkezés jelenlegi szakaszának finanszírozására. Több hódmezővásárhelyi vállalkozás építőanyaggal és saját munkájával is segíti a beruházást.

Megszakítás