Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Keserü Ilona kapta az idei Tornyai-plakettet

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Keserü Ilona festőművész kapta a 64. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját, a Tornyai-plakettet, az elismerést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Kószó Péter és Hegedűs Zoltán alpolgármester adta át pénteken az alföldi város közgyűlésének ülésén.

 

Az elismerés átvételét követően a festőművész úgy fogalmazott, hogy a művészet mindig a legnagyobb dolog marad az emberek között. Olyat nyújthat a szellemnek, a léleknek, melyre csak a művészet képes. Hangsúlyozta, bár képzőművészet több területén is alkotott, számára mindig a festészet maradt a legfontosabb. A tárlatot rendező Nagy Imre emlékeztetett rá, Keserü Ilona képzőművészeti főiskolásként sokszor ellátogatott gyakorlatra, művésztáborba Hódmezővásárhelyre. 1956 és 1962 között pedig rendszeresen részt vett a Vásárhelyi Őszi Tárlaton; ez idő alatt összesen tizenkét műve szerepelt a kiállításon. A művészettörténész kifejtette, Keserü Ilona a hatvanas években úttörőnek számított, az utóbbi években egyre nagyobb nemzetközi figyelmet kapó absztrakt alkotóként tartják számon. Több mint négy évtizedes kihagyás után két nagyméretű, jelenlegi korszakára jellemző festménnyel tért vissza a tárlatra. A Felhőben szálló hangok című az úgynevezett szivárványszíneket használó korszakának legerősebb műveit idézi, míg a Szív ultrahang című a szivárványszínek és a drámai szürkék, kékek, valamint feketék kontrasztjára építő rendkívül személyes festői vallomás - közölte a múzeumigazgató. A Tornyai-plakettel minden évben a tárlaton szereplő egy kiemelkedő művész munkásságát ismerik el, amellyel a hazai kiállítások között a legmagasabb összegű, nettó egymillió forintos jutalom jár. A Szabó Iván szobrászművész által tervezett plakettet a díjazottak csak egyszer kaphatják meg.

 

Forrás: MTI

Eseménynaptár

Közelgő események

64. Vásárhelyi Őszi Tárlat 2017. október 8. 12:00 - 2017. december 3. 17:00
I. Advent vasárnap 2017. december 3. 15:00 - 17:00

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp