Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Idén lesz Év mentőse díj

mento


Dr. Márki-Zay Péter polgármester és Kis János Kabinet-vezető tegnap délelőtt a hódmezővásárhelyi mentőállomáson jártak, ahol Dr. Lóczi Gerda regionális igazgató, Turi Mihály vezető mentőtiszt és Vincze Péter állomásvezető mentőtiszt fogadták őket. A megbeszélésen elhangzott, hogy a helyi mentőállomás jelenleg jól felszerelt, nemrégiben országos szinten nagy beruházások történtek, a gépjárműparkot lecserélték és felszerelték a high-tech életmentő eszközökkel. A dolgozók rendszeres képzéseken vesznek részt, és nemrégiben átálltak a teljes digitális adatfeldolgozásra. Ez utóbbi havi szintű szakmai kontrollt eredményez, aminek már mérhető eredményei vannak, az ellátás minőségének javulása mindenképpen folyamatos.


mento


A városvezetés kifejezte támogatási szándékát, és körüljárták az együttműködési lehetőségeket. Körvonalazódik egy olyan oktatási terv, ami hasonlóan az értő olvasás, a tízujjal való gépelés és a nyelvvizsgához segítés mellett elsősegélynyújtásra is vonatkozna majd. Szóba került a városi cégeknél is az elsősegély oktatása.
A város cégein keresztül számos ponton segíti majd a helyi mentőszolgálat munkáját. A város vezetése mindenképpen szeretné hangsúlyossá tenni azt az áldozatos, kemény munkát, amit a mentőszolgálat munkatársai végeznek, ezért már idén át fogja adni az Év Mentőse díjat.

Megszakítás