Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN A „30 ÉVE SZABADON”

lol

Augusztus 10-én, a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban nyitották meg a 30 éve szabadon című vándorkiállítást, amely 12 tablón jeleníti meg a rendszert, amely – 30 évvel ezelőtti bukásáig – megfosztotta a kelet-európai nemzeteket szabadságuktól. A tárlatot, amelyen 90-es évek-beli emlékezetes választási plakátok is láthatók, először tavaly júniusban mutatták be a Terror Háza Múzeum előtt, és azóta Brüsszelben is járt már.



lol

A most Hódmezővásárhelyre érkezett kiállítást László Bernadett, a Terror Háza Múzeum történésze nyitotta meg.



lol

Az önkormányzat képviseletében megjelent Dr. Berényi Károly alpolgármester köszöntőjében kiemelte: „A mi céljaink és elvárásaink harminc év után is egybeesnek a rendszerváltás eszméivel. A szabadságvágy változatlan, semmi mást nem akarunk ma sem, mint hogy szabad emberként, egy szabadon fejlődő városban, és egy szabadon fejlődő országban élhessünk.”



lol

A megnyitót Csépai Eszter megragadó szavalása és éneke, valamint az őt kísérő Csetverikov Iván gitárjátéka tette emlékezetessé.



lol

A kiállítás meghosszabítva, augusztus 31-ig megtekinthető a BFMK első emeletén, ingyenesen.

Megszakítás