Gyengénlátó Változat

Hamarosan valamennyi területfejlesztési pályázaton nyertest hirdetnek Csongrád megyében

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Néhány héten belül a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) teljes, 29 milliárd forintos Csongrád megyei keretére kihirdetik a nyerteseket - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára csütörtökön Hódmezővásárhelyen.

 

Rákossy Balázs az operatív program információs napján kifejtette, a kormány célja az volt, hogy a korábbi ciklussal ellentétben ne Budapesten, illetve különböző lobbiharcok alapján dőljön el, a regionális gazdaságfejlesztési forrásokból kinek mennyi forrás jut, és milyen beruházások valósulnak meg, hanem a legilletékesebbek, az érintett települések bevonásával határozzanak a célokról. Országosan 1300 milliárd forint áll rendelkezésre, ennek egyik részét a 22 megyei jogú város kapja, 800 milliárd forint pedig a megyék többi településének jut - tudatta az államtitkár.

 

Csongrád megyében a kisebb települések számára rendelkezésre álló 29,2 milliárd forintos keret feléről megszülettek a döntések. A támogatási szerződések megkötése, a közbeszerzési eljárások lebonyolítása után elkezdődhet a kivitelezés. Bölcsőde-, óvodafelújítások, útépítések, ipari park bővítések indulhatnak el hamarosan. A következő időszak feladata, hogy a beruházások minél gyorsabban, hatékonyabban és átláthatóbban valósuljanak meg - hangsúlyozta Rákossy Balázs, hozzátéve, bízik abban, hogy a következő két, két és fél évben, 2019 végéig a tervezett fejlesztések elkészülnek.

 

Kakas Béla (Fidesz-KDNP), a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke emlékeztetett rá, az operatív program tervezése szoros együttműködésben történt az érintett településekkel, beillesztve az országos stratégiába. A megyei önkormányzat technikai segítséget nyújtott a településeknek a pályázatok előkészítéséhez, és támogatja a projektek megvalósítását is - közölte a politikus.

 

Forrás: MTI

Eseménynaptár

Közelgő kiemelt események

Nagybata Márta kerámiafestő és Tóth Benedek korongos kiállítása 2017. augusztus 30. 00:00 - 2017. szeptember 24. 00:00
Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap 2017. szeptember 16. - 2017. szeptember 22.

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás