Gyengénlátó Változat

Gyurta úszógála

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Közel 250 tanuló ugrott a vízbe a harmadik Gyurta úszógálán, Hódmezővásárhelyen. A vándorkupát Gyurta Dániel olimpiai bajnok ajánlotta fel.

 

200 méter mellúszással kezdődött a Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó tiszteletére rendezett verseny a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában.

 

- Gyurta Dániel példamutatása a gyerekeknek érték. Ő az a sportoló, aki itt, Vásárhelyen az edzőtáborban mindenkivel közvetlen kapcsolatot ápolt. Volt, akinek taktikai tanácsokat adott, de volt, akikkel együtt úszott – hangsúlyozta Walterné Böngyik Terézia, a Szent István Általános Iskola vezetője.

 

A versenyen 5 általános és 4 középiskolás csapat úszott azért, hogy a legnagyobb távot tegyék meg adott idő alatt. A verseny célja továbbá az utánpótlás nevelés, valamint az úszósport népszerűsítése. Mindehhez hozzájárul a helyi uszodakomplexum egyre növekvő hírneve is – nyilatkozta Fekete Ferenc sporttanácsnok.

 

Kilenc pályán közel 250 versenyző ugrott vízbe a Gyurta Dániel vándorkupáért. A leghosszabb távot a Szent István Általános Iskola csapata tette meg, a diákok összesen 55 700 métert úsztak.

 

Eseménynaptár

Közelgő kiemelt események

110 éves a könyvtár 2017. július 3. 09:00 - 2017. augusztus 31. 16:00
Államalapító Szent István király ünnepe 2017. augusztus 18. - 2017. augusztus 20.
Családi Tűzhely 2017. szeptember 11. 17:00 - 18:00

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek