Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Forgatós, rajzverseny, dráma

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója tiszteletére programsorozattal készül a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ. Táncprodukció, rajz- és szavalóverseny, valamint színházi előadás közül választhatnak majd az érdeklődők március 14-16-a között.

 

 

Március 15-e előestéjén, este 6 órakor a tánc szerelmeseit várja a Forgatós Néptáncegyüttes a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

 

- A Forgatós Néptáncegyüttes egy makói csapat. Minden nagyobb történelmi eseményt feldolgoztak már, így a március 15-ét is, Föltámadott a tenger címmel. Ezt láthatja majd a közönség. A néptáncot ötvözik a populárisabb zenével, egy fantasztikusan szép produkció. Március 14-én, este 6 órától ezzel várunk mindenkit – mondta Varga Anikó a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ igazgatója.

 

Március 15- én természetesen Petőfi Sándoré lesz a főszerep. Délután 2 órakor kezdődik a róla elnevezett rajzverseny eredményhirdetése, majd a legjobb alkotásokból kiállítás is nyílik.

 

- A rajzversenyre összesen 140 pályamű érkezett be, ebből 40-et díjazunk, közel 80-at pedig a közönségnek is bemutatunk. Nagyon szép művek érkeztek, általában az általános iskolások járnak ebben élen. 3 órától pedig a Petőfi szavalóverseny döntőjére kerül sor. Az elődöntők során a zsűri 29 verset választott ki, ezeket hallhatja újra a közönség - tette hozzá Varga Anikó.

 

A programok sorát péntek este a Magyarkanizsai Udvari Kamara Színház zárja. A tizennyolc című dráma is történelmi eseményt dolgoz fel és a Bessenyei-bérlet jóvoltából lesz látható Hódmezővásárhelyen.

 

Eseménynaptár

Közelgő események

A látványos raktár: butella, motolla, behívótábla 2018. január 1. - 2018. december 31.
Hétköznapok Vénuszai 2018. január 1. - 2018. december 31.
Évszázadok a Hód tó partján – Houdtól Újvárosig 2018. január 2. - 2018. december 30.

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp