Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Észrevételek…

hegedus

Észrevételek Hegedűs Zoltán települési képviselő 2018. november 30. napján tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

heged

 

Észrevételek Hegedűs Zoltán települési képviselő 2018. november 30. napján tartott sajtótájékoztatóján elhangzottakra

(A Vásárhely24 portál cikke alapján)

 

„Több vállalkozó megkeresése alapján azt gyanítják, korrupciószagúak bizonyos beszerzések a városházán”, mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Saját szabályzatát megszegve, azzal ellentétesen működik a pályáztatás a városházán, jelentette ki több vállalkozás megkeresésére hivatkozva Hegedűs Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.

„Sakkoznak a beadási határidőkkel, nem nyilvánosak a bontások, nem zárt borítékban adják be azokat, valamint a szerződések nem kerülnek nyilvánosságra, azokat a vállalkozások nem is tudják leellenőrizni – sorolta a problémákat Hegedűs Zoltán.”

Észrevétel:

Nem derül ki, hogy a Képviselő Úr a közbeszerzési eljárásokról vagy a közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzésekről beszél.

Közbeszerzések esetén a követendő eljárás rendjét a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.), valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet határozza meg, amely nem teszi lehetővé az ajánlatok papír alapon („zárt borítékban”) való benyújtását. A közbeszerzési eljárások lebonyolítása a Kbt. 40. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, a Miniszterelnökség által üzemeltetett központi, egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer igénybevételével (a továbbiakban: EKR), elektronikus úton történik. Az ajánlatkérő és a gazdasági szereplők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos írásbeli kommunikáció, valamint az ajánlatok benyújtása kizárólag az EKR használatával lehetséges. Az ajánlatok bontását az EKR végzi. Ebben a vonatkozásban éppen ezért a nyilvános bontás sem értelmezhető, sőt, az ajánlatkérő a bontást megelőzően még azt sem látja, hogy érkezett-e ajánlat vagy sem. A fentiekre tekintettel a „beadási határidőkkel történő sakkozás” is fogalmilag kizárt.

A közbeszerzési eljárások eredményeképpen megkötött szerződések nyilvánosságáról a Kbt. 43.§ (1) bekezdése, valamint az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló kormányrendelet 7. § (3) bekezdése rendelkezik. A jogszabályi előírásoknak megfelelően minden közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés nyilvános, megtalálható az EKR-ben és a Közbeszerzési Hatóság által működtetett nyilvános elektronikus szerződéstárban.

A közbeszerzési értékhatár alatti beszerzések esetén a Közgyűlés által elfogadott Beszerzési Szabályzat nem írja elő az ajánlatok zárt borítékban való benyújtását, sem azok nyilvános bontását.

A közbeszerzési értékhatárt el nem érő szerződések nyilvánosságra hozatalát jogszabály nem írja elő, csupán a nettó 5 millió Ft-ot meghaladó értékű szerződések főbb adatait kell az Önkormányzat honlapján közzétenni.

„A frakcióvezető példákat is említett. A földgáz beszerzést negyedjére sikerült kiírni, ez annak a lehetőségét veti fel, ezt valakire próbálták rászabni. Ezen túl, a DAKK már jelezte is, a buszos tömegközlekedési pályázatnál eleve hátrányból indul. Itt egy privát vállalkozás lehet a pályázat nyertese.”

 

Észrevétel:

Az Önkormányzat „Földgázenergia beszerzése Hódmezővásárhelyen” tárgyban a Kbt. 113. § (1) bekezdése alapján nemzeti eljárásrendben nyílt közbeszerzési eljárást indított, melynek során 2018. szeptember 14. napján Összefoglaló tájékoztatót tett közzé az EKR-ben. Az Önkormányzat adatainak pontosítása miatt az Összefoglaló tájékoztatást vissza kellett vonni, mivel a módosítást a Kbt. nem teszi lehetővé. Az ajánlatkérői adatok pontosítását követően 2018. szeptember 21. napján ajánlatkérő ugyanazokkal feltételekkel ismét közzé tette az Összefoglaló tájékoztatót. Az érdeklődés jelzésére szolgáló határidő lejártáig 6 (hat) gazdasági szereplő jelezte érdeklődését. Az ajánlattételi határidőn belül, azaz 2018. október 12. napján 10:00 óráig benyújtott 4 (négy) ajánlat bontására az EKR-ben került sor automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 2018. október 12. napján 12:00 órakor. Az Önkormányzat 2018. november 29. napján kötött szerződést a nyertes ajánlattevővel. Az eljárás vonatkozásában a Képviselő Úr által hivatkozott „földgáz beszerzést negyedjére sikerült kiírni, ez annak a lehetőségét veti fel, ezt valakire próbálták rászabni” megfogalmazás nem értelmezhető.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 23. § – ában foglaltaknak megfelelően nyilvános pályázatot írt ki „Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város közigazgatási területén helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatás ellátása” tárgyban. Az Önkormányzat 1370/2007/EK rendelet 7. cikk (2) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettségét teljesítette, Előzetes tájékoztatót jelentetett meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Ezt követően a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvény 23. § (4) bekezdésében foglaltak alapján pályázati felhívást tett közzé:
– 2018. szeptember 19. napján a Magyar Hírlapban,
– 2018. szeptember 21. napján a Magyar Időkben,
– 2018. szeptember 28. napján a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben,
– valamint honlapján, a helyben szokásos módon is.

A nyílt pályázati eljárás során 2 (két) gazdasági szereplő kérte ki a Pályázati Dokumentációt. Az ajánlatok bontására 2018. november 30. napján 10:00 órakor került sor. Pályázatot kizárólag a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt, nyújtott be. Ebből adódóan „a DAKK már jelezte is, a buszos tömegközlekedési pályázatnál eleve hátrányból indul. Itt egy privát vállalkozás lehet a pályázat nyertese.” megfogalmazás szintén nem értelmezhető.

„A strand víztisztítójának pályázatánál is több cég panaszkodott, hogy nem tud elindulni a feltételek miatt, miközben azon két sándorfalvi, egymástól pár száz méterre található vállalkozás igen.”‭ ‬

Észrevétel:


Az Önkormányzat „Hódmezővásárhelyi Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda fejlesztése” tárgyban Kbt. 113.§ (1) bekezdése alapján nemzeti eljárásrendben nyílt közbeszerzési eljárást indított, melynek keretében 2018. október 24. napján Összefoglaló tájékoztatót tett közzé az EKR-ben. Az eljárás során bármely gazdasági szereplő jelezhette részvételi szándékát. Ajánlatkérő kizárólag a közbeszerzés tárgyához igazodóan határozta meg alkalmassági feltételeket a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően. A részvételi szándék jelzésére szolgáló határidőn belül nem érkezett részvételi jelentkezés. Az Önkormányzat a Kbt. 113. § (1) bekezdésének megfelelően saját kezdeményezésére 6 (hat) gazdasági szereplőt kért fel ajánlattételre. Az ajánlattételi határidőn belül, azaz 2018. december 3. napján 8:00 óráig benyújtott 2 (két) ajánlat bontására az EKR-ben került sor automatikusan, az ajánlattételi határidő lejártát követően 2018. december 3. napján 10:00 órakor. Ajánlatok bírálata folyamatban van.

 

 „A Holló utcai iskola éttermének felújítására még nincs is kiírva a pályázat, de a helyi cégek már tudni vélik, ki is fogja elnyerni azt. Az hogy melyik ez a cég, Hegedűs Zoltán nem nevezte meg.”

Észrevétel:

Az Önkormányzat „Hódmezővásárhelyi Varga Tamás Általános Iskola Hódmezővásárhely, Holló utca 36. szám alatti volt kollégium épület teljeskörű felújítása” tárgyban Kbt. 113. § (1) bekezdése alapján nemzeti eljárásrendben nyílt közbeszerzési eljárást indított, melynek során 2018. október 31. napján Összefoglaló tájékoztatót tett közzé az EKR-ben. Az érdeklődés jelzésére szolgáló határidőn belül 1 (egy) ajánlattevő jelezte részvételi szándékát. Az Önkormányzat a Kbt. 113. § (1) bekezdésének megfelelően saját kezdeményezésére 3 (három) gazdasági szereplőt kért fel ajánlattételre. Az ajánlattételi határidő: 2018. december 12. 8:00 óra.

„A Vásárhelyi Valóságnál nyomtatásával kapcsolatos beszerzésnél pedig nem volt idő az ajánlattételre, de kérdések merülnek fel az augusztus 20-i színpad beszerzésére, a vagyonvédelem megrendelésére, vagy a galambriasztás megvalósítására kiírt pályázatoknál is.”
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Beszerzési szabályzata szerint beszerzési eljárást folytatott le „Önkormányzati újság nyomtatása” tárgyban, melynek során 2018. június 14. napján Összefoglalót tett közzé honlapján. Az Önkormányzat 2018. július 6. napján küldte meg az Árajánlatkéréseket a gazdasági szereplőknek. Az ajánlattételi határidő 2018. július 10. 12:00 óra volt. Az ajánlatkérő megfelelő idő biztosított az ajánlattevőknek az ajánlatok benyújtására. A beszerzési eljárás eredményes volt.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata Beszerzési szabályzata szerint beszerzési eljárást folytatott le „A 2018-as hódmezővásárhelyi Szent István Ünnepe és XIV. Bor Fesztivál rendezvényre színpad kiépítése (egy a kisebb zenekarok számára, és egy a nagyobb fellépőknek), valamint üzemeltetése, hang- és fénytechnikával” tárgyban. Az eljárás lebonyolítása a hatályos Beszerzési Szabályzat előírásainak megfelelően történt. Erről Képviselő Úr is kétséget kizáróan meggyőződhetett, hiszen 2018. augusztus 27 napján előterjesztett közérdekű adatigénylése keretében a programsorozathoz kapcsolódó eljárások teljes iratanyagát hiánytalanul megkapta. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának hatályos Beszerzési Szabályzata Összefoglaló tájékoztató saját honlapon történő közzétételét írja elő az egy millió forint feletti beszerzési eljárások tekintetében. „Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala számára belvárosi galambpopuláció szabályozása egy éves időtartamra, csapdás és riasztós módszerekkel” tárgyú beszerzési eljárás becsült értéke nem érte el az egy millió forintot. Ennek ellenére az Önkormányzat a nyilvánosság és szélesebb körű verseny biztosítása érdekében Összefoglaló tájékoztatót tett közzé a beszerzési eljárásra vonatkozóan. A regisztrációra szolgáló határidő során egy gazdasági szereplő jelezte érdeklődését. A regisztrált jelentkezőn kívül, az ajánlatkérő saját kezdeményezésre még 3 (három) ajánlattevőnek küldött ajánlattételi felhívást. A beszerzési eljárás eredményes volt, 2018. november 26. napján kötött szerződést a nyertes ajánlattevővel az ajánlatkérő. Az eljárás lebonyolítása a hatályos Beszerzési Szabályzat előírásainak megfelelően történt.

„Hegedűs végül kijelentette, megvizsgálják és kivizsgáltatják ezeket az ügyeket, majd ha szükséges hatósági és törvényességi észrevétellel is élnek.”

Megjegyzés: Erre természetesen lehetőség van, mi magunk is támogatjuk ezt a törekvést az esetleges hiányosságok, szabálytalanságok feltárása és kiküszöbölése érdekében.

 

Megszakítás