Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Dolgoznak a tram-trainhoz kapcsolódó közműkiváltásokon

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Folyamatosak a közműkiváltások a tram-train leendő vágányrendszerének megfelelő kialakítása érdekében Hódmezővásárhelyen. A város több pontján, a szerelvény útvonalán és annak környezetében a víz, gáz és áramvezetékek kiváltásán dolgoznak a szakemberek.

 

A közművek kiváltásán dolgoztak a munkagépek az Andrássy úton, Hódmezővásárhelyen. A város több forgalmas útján – jelenleg az Ady Endre utcán - több mint egy hónapja kezdődött annak a megaberuházásnak a műszaki előkészülete, amely a tram-train, vagyis a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő elővárosi gyorsvasút megvalósításának első üteme.

 

- A tram-trainnel könnyebben át lehet majd jutni Szegedre. Most még ugyan gimnazista vagyok, ha Szegeden folytatom a tanulmányaimat, akkor azt követően is szívesen maradnék itt a városban – vélekedett egy középiskolás fiatal.

  

Több mint 3 kilométer hosszú vágányvonalon fut majd a szerelvény Hódmezővásárhely belterületén, amely majd átszeli a város központját és több megállót közbeiktatva villamosként gyűjti össze utasait, majd a két város közötti vasúti sínen vonatként funkcionálva 100 km/h-s sebességgel jut el Szegedre.

 

Hazánk első ilyen, integrált villamos-vasúti közlekedését megvalósító beruházása uniós támogatásból közel 30 milliárd forintból jön létre.

Eseménynaptár

Közelgő események

XX. VÁSÁRHELYI KERÁMIA SZIMPÓZIUM BESZÁMOLÓ KIÁLLÍTÁSA 2017. december 14. - 2018. február 28.
Évszázadok a Hód tó partján – Houdtól Újvárosig 2018. január 2. - 2018. december 30.
"Vásárhelyi Művészélet 1900-1990" című budapesti kiállítás 2018. február 8. 18:00 - 2018. április 29. 18:00
10 éves a Babázó klub 2018. március 3. 09:00 - 12:00
Gyermekfoglalkozások márc. 15. alkalmából 2018. március 12. 09:00 - 2018. március 14. 12:00
A barokk négy arca - négy arckép a barokkból 2018. március 19. 16:00 - 18:00

Választás 2018

Időközi polgármester-választás 2018

Országgyűlési választás

Országgyűlési Választás 2018

Országgyűlési képviselő

Lázár János országgyűlési képviselő weboldala

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp