Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Érthetetlen vita

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

A mai rendkívüli közgyűlésen nem várt vitát váltott ki az „1000 Mester” TISZK (Területileg Integrált Szakképző Központok) kialakításához kapcsolódó pályázatokban történt változásokról szóló napirendi pont.

Az iskolaintegráció kapcsán szóba került a Szegedi Tudományegyetem hódmezővásárhelyi főiskolai karának sorsa is. Dr. Lázár János polgármester elmondta, hogy az intézmény jövője lényegében attól függ, hogy a város mennyivel tudja támogatni a kar működését. A polgármester kifejtette: Szabó Gábor rektor a kevés hallgatót és a romló színvonalú oktatást jelölte meg a megszüntetés indokaként, azonban hajlott a megegyezésre. A vele folytatott megbeszélés viszont egyértelművé tette, hogy a kar megmaradása érdekében a városnak hosszú távú támogatást kell nyújtania az egyetem számára, aminek egy részét a jelenleg részben üresen álló épület hasznosításával tudják fedezni. Mivel azonban az építmény csak oktatási célokra hasznosítható, ezért az egykori Kossuth (ma Gregus) jelentős részét ide kívánják költöztetni, az integrációs folyamat részeként a műszaki szakközépiskola másik részét az Eötvös József középiskolába helyezik át.

Grezsa István arra volt kíváncsi, hogy a Gregus szakközépiskola Kaszap utcai épületének mi lesz a sorsa.

Grezsa kérdésére reagálva Hernádi Gyula MSZP-s képviselő felszólalásában kijelentette, hogy támogatja a főiskola életben tartását, de nem ért egyet a Gregus Máté Műszaki-mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium „szétszórásával”, valamint a városi szakképző iskolák „szétverésével”.

Válaszában a polgármester emlékeztetett arra, hogy a szakképző központok létrehozását az MSZP kormány rendelte el, és a képviselőtestület jelenleg azért dolgozik, hogy a lehető legjobb tárgyalási pozícióból, a lehető legkedvezőbb megoldást sikerüljön kiharcolnia a hódmezővásárhelyi szakképzés jövője számára. Mindezzel együtt a város első embere szerint abszurdum, hogy a jelenlegi állás szerint a hódmezővásárhelyi jobboldal támogatja a kormány álláspontját, míg az MSZP helyi képviselőcsoportja ezzel ellentétes véleményen van. A polgármester hozzátette: az átalakításokat korábban zárt ülésen a helyi szocialista frakció is megszavazta, azonban a televízió nyilvánossága előtt nem vállalják véleményüket, ami azért is érdekes, mivel több egyhangú szavazás is történt az átalakítással kapcsolatban.

A főiskola helyzetéről Lázár elmondta: kezdetben felajánlották azt, hogy a város legyen a fenntartó, azonban az intézmény nem kívánt élni a lehetőséggel. A polgármester hozzátette: természetesen dönthet úgy is a képviselőtestület, hogy nem támogatja a főiskolát, hanem a sorsára hagyja.

Tóthné Kecskeméti Katalin, fideszes politikus, az illetékes szakbizottság elnöke szerint csupán az épület kiürítéséről van szó, nem pedig az iskola megszüntetéséről. Mint mondta: az iskola nem egyenlő annak épületeivel.

Koronavírus információk

korona

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Városi mobilapp

Városi mobilapp