Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Gázpróba

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Varga András egyéni képviselői indítványa nyomán a szolgáltató és az önkormányzat is bevizsgálta Hódmezővásárhelyen a földgáz fűtőértékét.

Mai sajtótájékoztatóján Varga András elmondta: számos lakossági bejelentés nyomán 2008. február 7-én egyéni képviselői indítványban javasolta, hogy vizsgálják meg a földgáz fűtőértékét Hódmezővásárhelyen.

- Sokan panaszkodtak, hogy a viszonylag enyhe tél ellenére a korábbi évekhez képest jóval magasabb a gázszámlájuk. A különbség mértékét még az elmúlt évben bekövetkezett drasztikus gázáremeléssel sem látják indokoltnak, így a gáz minőségi romlására gyanakodnak – mondta el a képviselő.

A képviselői indítványt egyhangúlag támogatta a város közgyűlése, így az önkormányzat a Magyar Energia Hivatalhoz fordult, aki utasította a szolgáltatót a szükséges mérések elvégzésére. A ÉGÁZ-DÉGÁZ vizsgálatai mellett az önkormányzat is bérelt készüléket, mellyel több héten át nyomon követte a gáz fűtőértékének változásait. A lakossági panaszok ellenére a mérések alapján a gáz fűtőértéke normálisnak bizonyult, értékhatáron belül mozgott, ám az is kiderült: a napi hőérték ingadozás jelentős.

- A bevizsgálást követően is érkeztek hozzám panaszok. Problémák adódhatnak a nyomásingadozásból is, de egyéb okai is lehetnek. Ahol komoly eltérések jelentkeztek a számlákban, és esetleg a készülék sem új, javasolom, hogy nézessék át szakemberrel a készülékeket, mert azok elhanyagolt, megromlott műszaki állapota miatt is előfordulhat többlet gázfogyasztás – jegyezte meg Varga András a sajtótájékoztatón.

A képviselő szerint az emelkedő energiaárak miatt a jövőben egyre fontosabb kérdés lesz az energiatakarékosság, ami az önkormányzat számára is komoly kihívásokat hoz.

- Az önkormányzat arra törekszik, hogy a megnövekedett energiaárak mellett alternatív energiával helyettesítse az egyre drágább földgázt, illetve számos pályázattal – például a panelprogrammal, a lakáscélú helyi támogatással – próbálja a lakosság energiaveszteségeit csökkenteni, az energia felhasználásának hatékonyságát növelni.

Koronavírus információk

korona

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Városi mobilapp

Városi mobilapp