Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Felmérik a hódmezővásárhelyiek kulturális igényeit

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Széles körű közvélemény−kutatást végeznek Hódmezővásárhelyen, hogy kiderüljön, a város lakóinak milyen kulturális elvárásai, szükségletei vannak.

A  városrehabilitáció során hamarosan megújul a Petőfi Sándor Művelődési Központ(PMK) épülete, emellett az önkormányzat feladatként tűzte ki az intézmény közvetlen környezetének átalakítását és korszerűsítését. Ehhez a munkához kapcsolódik a közvélemény-kutatás.
A kérdőívek feldolgozása után a döntéshozók tisztábban láthatják, hogy milyen szempontok szerint érdemes megváltoztatni a helyi kulturális szolgáltatások világát.
A lakossági vélemények feltérképezését 20 ezer kérdőív segíti, a dokumentumot minden hódmezővásárhelyi lakásba eljutatták. A Petőfi Sándor Művelődési Központ munkatársai pedig abban bíznak, hogy sokan válaszolnak majd a tizenhat kérdésre.
A város tizenhárom pontján helyeztek el gyűjtőládákat, melybe a vásárhelyiek bedobhatják a kérdőíveket. Így például van láda a PMK-ban, de az okmányirodában, a könyvtárban, a kórházban és a rendelőintézetben is.
A kérdések összeállítói többek között választ várnak arra, hogy a vásárhelyiek mennyi időt fordítanak szabadidős tevékenységekre, milyen művészeti ágak érdeklik őket leginkább, honnan szereznek információkat a város közösségi-kulturális eseményeiről, hány alkalommal jártak a legutóbbi esztendőben a művelődési házban, vagy hogy milyen eseményeket látogatnának szívesen. Az emellett szereplő demográfiai jelegű kérdéseken túl rákérdeznek arra is, hogy milyen hagyományok ápolását tartják fontosnak a térségében, és felnőttként mit szeretnének még tanulni.
A válaszokat április 15-ig kell eljuttatniuk a vásárhelyieknek a kijelölt helyekre.

(MTI)

Koronavírus információk

korona

HA SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGE:

Hívhat bennünket munkaidőben az alábbi számokon: Népjóléti csoport: 06-62-530-100

 

Kapcsolat-központ által meghirdetett krízis-telefonszám: 06 30 616 2535

A Cigány Nemzetiségi Önkormányzat telefonszáma: 06 70 946 2603, jelentkezhet Whatsapp-on is, e-mail: titkarsag@ciganyonkormanyzat.hu

A 70 év fölöttieknek az E-Önkormányzat portálon lehet segítséget kérni, akár hozzátartozó vagy ismerős is megteheti; vagy Kovács Magdolna önkormányzati munkatársnál a 06 30 977 2036 -os telefonszámon.

 

Írjon e-mailt a segitsegkeres@hodmezovasarhely.hu e-mail címre.

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp