Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Átalakul a szakképzés

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

A jelenlegi négy hódmezővásárhelyi szakképző intézmény a jövőben egyetlen intézménnyé alakul át. Az eredmény: javuló szakmai színvonal, jelentős regionális érdekérvényesítő képesség és komoly megtakarítás.

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 2008. február 13-án egyhangú szavazással elfogadta a város Szakképzés-fejlesztési Akciótervét. Az Akcióterv szerint a jelenlegi négy intézményből, azaz az Eötvös József Szakközépiskolából, a Gregus Máté Műszaki, Mezőgazdasági Szakközépiskolából, a Kalmár Zsigmond Ipari Szakiskola és Szakközépiskolából, továbbá a Corvin Mátyás Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskolából egy, közös igazgatású intézmény jön létre. A központi intézmény az Eötvös József Szakközépiskola, melyben a másik három iskola tagintézményként működik.

- Egy versenyképesebb, rugalmasabb, szakmailag erősebb és nem utolsó sorban gazdaságosabb rendszert hoztunk létre. A közös igazgatás megszünteti a jelenlegi párhuzamosságokat és hiányosságokat, melynek eredményeként évi 100 millió forint megtakarítás érhető el -fogalmazott dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere, hozzátéve: az összevonás nem jár iskolabezárással, a négy iskola összes telephelye közül az Andrássy úti épület lesz az egyetlen, amelyben az oktatás nem folytatódik, mivel a mezőgazdasági képzés elköltözik a Kaszap utcára.

A jogszabályi változások következtében a jövőben a szakképzésre fordítható központi forrásokat a Térségi Integrált Szakképző Központok (TISZK) kapják, a pályázatokon is nagyrészt az ilyen intézmények vehetnek részt. A TISZK-ek tulajdonképpen az intézményfenntartók által létrehozott társulások, illetve gazdasági társaságok, amelyek létrehozásának célja elsősorban a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő, a változásokra rugalmasabban reagáló szakképzés kialakítása, a pályaorientáció rendszerének fejlesztése, a szakképzések hatékonyságának növelése. A jövőben az egy adott régióban folytatott képzések irányáról és arányszámairól döntő Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottságok a TISZK-ek között fogják elosztani a képzéseket. Hódmezővásárhely Szeged, Orosháza, Mórahalom, a Csongrád Megyei Önkormányzat, a Szegedi Tudományegyetem és több alapítványi fenntartó részvételével a TÁMOP-program keretében nyújtott be TISZK létrehozására irányuló pályázatot.

A hódmezővásárhelyi intézményi átalakítás eredményeképpen egy 3000-nél több tanulót integráló, térségi szinten is jelentős érdekérvényesítő képességgel rendelkező iskola jön létre, amely meghatározó tagja lehet a majdani TISZK-nek, ezáltal hosszabb távon is biztosítja a város szakképző-rendszerének fennmaradását és fejlődését.

- Az a célunk, hogy a jövőben még több pályázati forrást tudjunk a szakképzésre fordítani, és még több lehetőséget tudjunk biztosítani a fiatalok számára- fejtette ki dr. Lázár János.

A változások folyamatosan történnek, a következő tanév elejéig le is zárulnak. Hódmezővásárhely 2007-ben fejezte be az alapfokú oktatás átszervezését, melyet azóta modellértékű átalakításnak tartanak országszerte.

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp