Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Az összefogás újabb sikere

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Akár már az idén megindulhat a hódmezővásárhelyi Népkert vasútállomás felújítása. A lakosság kezdeményezését az önkormányzat támogatta, végül a minisztériumot is sikerült meggyőzni.

2007 nyarán egy kertvárosi lakossági fórumon felmerült a hódmezővásárhelyi Népkert vasútállomás felújításának gondolata. Nagy Rébék Ferenc kertvárosi polgár a kezdeményezés élére állva aláírásgyűjtésbe kezdett, melyhez 1400 támogató csatlakozott a városrészben. A kertvárosiak kezdeményezését dr. Lázár János Hódmezővásárhely polgármestere a kezdetektől támogatta és levélben fordult dr. Kákosy Csaba Gazdasági és Közlekedési Miniszterhez a vasútállomás megmentéséért.

- Az első levelemre még elutasító válasz érkezett, majd felajánlottam, hogy a felújítás költségeinek felét az önkormányzat átvállalja, azaz minden állami forint mellé mi is odateszünk egyet-fejtette ki dr. Lázár János a február 11-én tartott sajtótájékoztatón.

A felajánlás hatására a gazdasági minisztérium és a MÁV partnernek bizonyult, így -a megállapodás megkötésétől függően- a mintegy negyvenmillió forintos felújítás akár már az idén elindulhat.

A Hódmezővásárhely Népkert vasútállomás 1937 és 1939 között épült, a MÁV egyedi tervei alapján. Az országban egyedülálló építészeti megoldású indóház –a hódmezővásárhelyi állomáson kívül csupán a kalocsai büszkélkedhet hasonló elemekkel- a helyi hagyományokat, a kerámiakészítés kultúráját is megjeleníti egyedi festett bútoraival, kerámiaoszlopaival.

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp