Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Fülöp Erzsébet életmű-kiállítása

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail


Az idén 70 esztendős Fülöp Erzsébet életmű−kiállítása nyílik vasárnap a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában − tájékoztatta az MTI−t a tárlatot rendező Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója szombaton.


A tárlat értékét növeli, hogy a festőművész alkotásai mellett láthatók a vendégként meghívott gimnáziumi és főiskolai évfolyamtárs, Mihály Árpád szobrászművész kisplasztikáit, illetve grafikái is - mondta el Nagy Imre.
A művészettörténész szerint az életmű-kiállítással nyomon követhető Fülöp Erzsébet egész pályafutása, hiszen megtekinthetők alkotások a művész gimnáziumi, főiskolai tanulmányainak időszakából éppúgy, mint az elmúlt évtizedekben és a napjainkban készült festmények.
Mint rámutatott, Fülöp Erzsébet művészetét természet közeli, dokumentarista szemlélet határozza meg, mely gyakran sajátos, csak rá jellemző szimbolista piktúrára vált át.
Domanovszky Endre és Barcsay Jenő festőművészek egykori tanítványa eddig 21 tárlaton mutatkozott be a nagyközönségnek. Legutóbb három évvel ezelőtt Békéscsabán láthatták alkotásait a művészetkedvelők.
A vasárnap nyíló kiállításon Fülöp Erzsébet 102 művével és Mihály Árpád 15 kisplasztikájával, illetve 22 grafikájával találkozhatnak az Alföldi Galériába betérők.
A Fülöp Erzsébet-művek közül a legkorábbi alkotás, a Zöld kalapos tanulmány 1956-ban készült és gimnazistaként vitte vászonra a művész; a legmegdöbbentőbb kép az 1999-es Gyász az ismeretlenekért; a legelgondolkodtatóbb festmény pedig az 1984-ben megalkotott Helyzetkép, melyen a női alak egy lángcsóvában fest - mit sem törődve a külvilággal.
Mihály Árpádnak több köztéri szobra áll az országban: egybek mellett a Vértesi Mihály hajdú vezért ábrázoló mű Békésszentandráson, a Kis lovas Szegeden, Vak Bottyán Gyöngyösön, a Tűzgyújtó Csepelen és a II. világháborúban elesett katonák emlékműve Szarvason.

MTI

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp