Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Nekrológ

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail


Az idén még nem megyek el, csak jövőre – mondta 2006. Adventjén, mintha tudatosan a rá oly jellemző finom eleganciával és tapintattal, maradék erejét összeszedve óvni akarta volna környezetét, szeretteit attól, hogy az ünnep fényét megtörje az elmúlás árnya.

Tartotta szavát. Ahogy mindig is tette. S hogy a katonai pálya formált-e belőle a rendet és a fegyelmet megkövetelő, a belső tartásra és a külső megjelenésre egyaránt rendkívül igényes karaktert, vagy személyiségében már eleve adottak voltak e feszes keretet igénylő tulajdonságok, nehéz lenne megmondani. Kétségtelen, hogy úgymond civilként, majd közéleti emberként is megőrizte ezt a kicsit sarkos, de mindig nyílt és őszinte viszonyát környezetéhez. S persze azt a sajátos, bölcs humorát, amivel képes volt ellentéteket elsimítani, feszültséget oldani, és fölülemelkedni az emberhez méltatlan megnyilvánulásokon. Egy ilyen alkalom volt, amikor La Fontaine-t híva segítségül fejtette ki véleményét a képviselőtestület s a város nyilvánossága előtt. Ekkor már távozóban volt. Ha valaki, ő ezt pontosan tudta. A makulátlan külső mögött egy összeszedett, a halálos kór pusztításában is fegyelmezett, de már nem előre, hanem visszafelé tekintő ember fogalmazta meg gondolatait. Tudta: a szolgálat mindaddig szolgálat, amíg mozdulni tud a kéz, amíg használni tud az ember. Mindig is szolgálni akarta azt a közösséget, amelyből vétetett. S tette mindezt felelősen, engedményt nem tűrő szigorral, és valami hihetetlen belső emberi tartással. A vele kapcsolatos történetek ugyanakkor a melegszívű, az érzéseit sem titkoló, sőt esetenként érzelgős emberről is szólnak. Ahogy az élet, úgy a halálhoz vezető és jól behatárolt vég tudatát is méltóssággal viselte. Igen, az elegancián, az erős tartáson, a kifinomult humoron kívül a méltóság jellemezte leginkább. Azon a bizonyos, La Fontaine-t idéző közgyűlési tanmesén is az emberi méltóságból adott leckét az őt otrombán támadó, s az emberi tisztességet megcsúfoló képviselőtársának. A külső szemlélő ugyanakkor jól látta, az alantas, pitiáner megnyilatkozás már nem ért föl hozzá. Csorba Mihály fölállt székéből, finoman, elegánsan távozott. Nem ütött vissza. Vannak helyzetek, amikor az élet kisszerű harcai abszolút lényegtelenné válnak. S az egyik ilyen valószínűleg a halál. A szolgálat véget ért. Egy hely fájdalmasan üres maradt a Városháza díszterében. Akié volt, emlékké nemesült Mindannyiunk emlékévé, akik ismertük. Így az, aki elment, immár végleg velünk maradt.

Csorba Mária

Programok

Programok a városban

Nyári kézműveskedés a könyvtárban 2019. június 17. 09:00 - 2019. július 5. 11:00

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp