Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

Az új buszközlekedés tervei

busz

A tegnap élőben is közvetített lakossági fórumon bemutatták az új helyi buszközlekedésre vonatkozó javaslatot.
A járattervet közzétesszük az interneten is.
 
A sajnálatosan leépített vásárhelyi buszjáratok jelenleg két óránként és üresen járnak, mégis évente 110 millió forintba kerülnek, amiből csak alig 10 millió forint az utasok által fizetett jegy- és bérlet összege.
 
Célunk, hogy jövő évtől:
– a buszok ÓRÁNKÉNT kövessék egymást
– az új körjáratok mindegyike ÁTSZÁLLÁS NÉLKÜL elérje a Tram Train megállóját, a bevásárlóközpontokat, a piacot, a strandot és a kórházat (valamint lehetőség szerint a buszpályaudvart, a temetőket és az iskolákat is)
– legyen egy KÖZPONTI HELY, ahol EGYSZERRE TALÁLKOZIK a három körjárat, így átszállással további célpontok is viszonylag gyorsan érhetők el.
– VÁROSKÁRTYÁVAL INGYENESEK legyenek a helyi buszjáratok,
(ahogy erre tavaly a választások előtt ígéretet tettünk)
– a város adófizetőinek azonban NE KERÜLJÖN TÖBBE, mint a jelenlegi, ritkán, drágán és üresen közlekedő buszjáratok.
Visszajelzéseik alapján egy héten belül véglegesítjük a járattervet és új pályázatot írunk ki, melyre a Volánbusz mellett természetesen más szolgáltatók jelentkezését is várjuk, a tiszta verseny és az alacsony árak érdekében.
 
Várhatóan jövő év első félévében lesz a járatok bevezetése, de utána is tudunk módosítani a megállókon és útvonalakon, amennyiben szükséges.
Várjuk javaslataikat!
 
FEJLŐDJÖN SZABADON VÁSÁRHELY, LEGYENEK ÓRÁNKÉNTI, VÁROSKÁRTYÁVAL INGYENES BUSZOK VÁSÁRHELYEN!
Megszakítás