Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

Adatvédelmi tájékoztató

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

Tisztelt Látogatónk!


Amikor Ön Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata internetes honlapját látogatja, eközben személyes adatait is átadja számunkra.

 

Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk.

 

Honlapunkat úgy alakítottuk ki, hogy az megfeleljen a vonatkozó jogszabályok tartalmi és formai követelményeinek. Ennek során arra törekedtünk, hogy az Ön személyes adatainak kezelése csak a honlap szolgáltatásainak igénybevételéhez szükséges mértékben, illetve az Ön rendelkezésének megfelelően, egyúttal a hatályos törvényi rendelkezések maradéktalan betartásával történjen.

 

Honlapunk látogatása során az Ön adatainak felelős kezelője a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata.

 

A honlap üzemeltetéséhez kizárólag az Infoartnet Kft. gazdasági társaságot veszünk igénybe.

A honlapot üzemeltető gazdasági társaság adatai:

  • Név: Infoartnet Kft.
  • Cím: 9023 Győr, Szabolcska u. 2-4.
  • Cégjegyzékszám: 08-09-015715
  • Adószám: 14147096-2-08
  • Bejegyző bíróság megnevezése: Győri Törvényszék Cégbírósága
  • Telefonszám: +36-96/415-799
  • E-mail cím: info##kukac##infoart.hu

 

Az Ön adatait, amelyek a honlapunk látogatásával összefüggésben kerülnek kezelésünkbe, kizárólag Önkormányzatunk és az honlapot üzemeltető gazdasági társaság ismerheti meg, azokat nem adjuk tovább.

A honlap látogatásával összefüggésben kezelt adataihoz kizárólag saját és a honlap üzemeltetőjének munkatársai, feladatuk ellátásához, illetve az Ön által igénybe vett szolgáltatás teljesítéséhez, esetleges kérdésének, észrevételének megválaszolásához szükséges mértékben férnek hozzá.

Kérdéseit, véleményét vagy észrevételeit megoszthatja velünk e-mailben, a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata hivatalos központi postafiók címén: info##kukac##hodmezovasarhely.hu. Ebben az esetben meg kell adnia nevét és elektronikus postacímét (email). Kérdéséhez, véleményéhez külön fájlt is csatolhat. A tájékoztatást, intézkedést igénylő esetekben adatait eljuttatjuk az illetékes szervezeti egységünkhöz és válaszukkal megkeressük Önt.

Ez a tájékoztató a honlapunkkal kapcsolatos adatvédelmi információkat tartalmazza. Látogatóink személyes adatainak kezelése csak részét képezi adatkezelési tevékenységünknek. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata más tevékenységei során is kapcsolatba kerül az állampolgárokkal, ügyfelekkel, melynek során kezeli az érintettek személyes adatait - erről adatvédelmi szabályzatunk szól.

Ha további tájékoztatást szeretne adatainak kezeléséről, forduljon hozzánk (elektronikus levélben, telefonon, postai úton stb.).


Vonatkozó szabályozók:

  • Magyarország Alaptörvénye VI. cikk (2)
  • évi CXXX. törvény a jogalkotásról
  • évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról
  • évi LXVI. törvény a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról

 

Eseménynaptár

Közelgő események

64. Vásárhelyi Őszi Tárlat 2017. október 8. 12:00 - 2017. december 3. 17:00
I. Advent vasárnap 2017. december 3. 15:00 - 17:00

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp