Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A szabadság pillanatai az Emlékpontban

A szabadság pillanatai címmel nyílt tablókiállítás a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. Az ’56-os eseményeket munkástanácsi elnökként megélt, majd a megtorlás során bebörtönzött Dávid Szaniszla idézte fel.

 

– Nagyon különböző emberek és közösségek történetei kerülnek bemutatásra. Szegedi egyetemisták, vásárhelyi középiskolások, katolikus egyházi vezetők, írók, irodalomtörténészek, munkások, mérnökök. A cél azonban közös volt, akár az egyéni, vagy a közösségi kiállásukban, hogy a kommunista diktatúrát és a Rákosi rendszert lebontsák és megszüntessék. Helyette pedig demokratikus polgári, sokszínű Magyarországot teremtsenek. Azt gondolom, hogy ’56-nak ez a legnagyobb és a legfontosabb üzenete, hogy közösen összefogva a szabadság pillanatait megélve bármiféle diktatúrát és erőszakos rendszert meg lehet dönteni, ha sok ember egyféle módon nyilvánul meg és egyféle akaratot fejez ki – jegyezte meg Miklós Péter, a hódmezővásárhelyi Emlékpont intézményvezetője, A szabadság pillanatai című tablókiállítás megnyitóján.

 

A Bethlen Gimnázium diákjainak forradalmi szerepvállalását éppúgy megismerhetik a látogatók, mint az egykori vásárhelyi szovjet emlékmű – az Iván-szobor – ledöntésének folyamatát. A megnyitón az ’56-os eseményeket munkástanácsi elnökként megélt, majd a megtorlás során bebörtönzött Dávid Szaniszla idézte fel emlékeit.

 

– Felhívtam a munkahelyemet és mondták, a távollétemben beválasztottak az Ideiglenes Munkástanácsba, vissza kell mennem Mezőhegyesre. Megkérdezték, mi a véleményem Kádár Jánosról. Azt mondtam, hogy Kádár egy gerinctelen ember, mert eladta az országot ’56-ban. Ez volt a fő bűnöm – mondta Dávid Szaniszla.

 

1958. január 10-én fogták el.  A kihallgatások után 2 évre és 4 hónapra ítélték, majd másodfokon júniusban enyhítették a büntetését, de még így is 16 hónapot kellett börtönben töltenie. Az eseményeket bemutató tablókiállítás május 20-áig látogatható az Emlékpontban.

 

Megszakítás