Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

A lelki betegségeken is segít az EVP

Az egészségfejlesztő irodák nagyban hozzájárulnak a lakosság egészségmegőrzéséhez, ezért a következő időszakban a kormány 50-60 újabb központ létrehozását tervezi.

 

A mozgás és így a prevenció fontosságát már 2008-ban felismerték Hódmezővásárhelyen, ezért az országban elsők között kezdte meg működését az Egészséges Vásárhely Program. Sikerességét bizonyítja, hogy időközben a térség egészségfejlesztési irodájaként működik, Makóra is kiterjedően. Szolgáltatási körét folyamatosan bővíti. Jelenleg azon dolgoznak a szakemberek, hogy a testi mellett a lelki megbetegedésekben szenvedők számára is segítséget nyújthassanak.

 

– Ami egyértelműnek látszik, hogy a depresszió kezelését, vagy magának a depresszió fogalmát nem ismerik jól az emberek. Olyan gyorsan rámondják valakire, hogy depressziós, pedig távol áll tőle. Mi azon fogunk dolgozni ebben a projektben a következő három évben, hogy amikor úgy gondoljuk, hogy depressziósak vagyunk, akkor legyenek megoldási javaslataink, lehetőségek – mondta Gyurisné Pethő Zsuzsa az EVP-EFI programigazgatója.

 

A vásárhelyi példát követve az országban mára összesen 62 egészségfejlesztési központ működik, amelyeket együttvéve 200 ezren kerestek fel a célirányos programok és a különböző szűrővizsgálatok miatt.

Megszakítás