Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

30-as táblák a vásárhelyi kertvárosban is

A balesetek növekvő száma miatt, a Hódtó után a Kertváros lakói is kérték Vásárhelyen a 30−as táblák kihelyezését.

A strand mögötti utcákban már a helyükön vannak a sebességkorlátozó
táblák, az utak egyenrangúak lettek, s így a jobbkéz-szabály
érvényesül. A lassítás a 47-es főút városi szakaszának egy részét is
érinti. A Tóalj utcában a Szőnyi és a Kaszap utca között is kikerültek
a sebességkorlátozó táblák. Két okból javasolta ezt a testület. Az
egyik, hogy a Szentkirály utcánál a József Attila-iskola miatt nagy a
gyalogosforgalom, s főleg gyermekek mennek át a főúton. A másik, hogy a
megépült Kaszap utcai elkerülő út ellenére az átmenő forgalom egy része
még mindig ezen a megszokott úton halad. A lassítás miatt idővel talán
a gyorsabb elkerülőt veszik igénybe. Mindemellett Öreg-Kishomokon is
30-as övezet bevezetését szeretnék a lakók. Ugyanis miután
leaszfaltozták a terület dűlőinek nagy részét, sok autós
versenypályának képzeli azokat. Mivel ezek az utak nagyon keskenyek, s
nincs mellettük hely járdának, a gyalogosok is ezen közlekednek.

forrás: http://www.promenad.huwww.promenad.hu

Megszakítás