Hódmezővásárhely.hu
Generációk jövője az Alföldön

12 méter magas körhíd épül az északi elkerülőn

Tizenhárom kilométer hosszú elkerülő út épül Hódmezővásárhely északi részén. A 2×1 sávos, a későbbiekben pedig négysávosra bővíthető elkerülőn többek között 12 méter magas körhíd épül majd. A több mint 27 milliárd forintos fejlesztés uniós és hazai források felhasználásával valósul meg.


– Az építkezés grandiózusságát mutatja, hogy mintegy 1,5 millió köbméter földet mozgatnak meg. Különleges körhidat építünk a 47-es út és a Szeged-Hódmezővásárhely-Békéscsaba vasútvonal mentén. A 30 méter sugarú körhíd a budaörsihez hasonló, de még annál is nagyobb, hiszen 12 méter magas. Az országban ez lesz a legnagyobb ilyen típusú építmény – tudatta Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs igazgatója, az elkerülő út alapkőletételén.

A beruházással a teherfuvarozók is könnyebben és gyorsabban eljutnak céljukhoz – jegyezte meg az ünnepségen B. Nagy László, Csongrád megye fejlesztési biztosa.

– A vásárhelyiek régóta vártak az elkerülő építésére. Az északi szakasz mellett a keleti is elkészül, mely 3,2 kilométer. Így 2018-ra egy körgyűrű öleli át Hódmezővásárhelyt – mondta Almási István, a város polgármestere.

A körgyűrű megépülésével naponta 18 ezer gépjármű kerülheti el Hódmezővásárhelyt.

Megszakítás