Mobil menü ikon
Gyengénlátó Változat

"Gyászlepel borult minden magyar szívére"

PDF letöltés Cikk nyomtatása E-mail

trianon

A trianoni békediktátum aláírására emlékezett tegnap Hódmezővásárhely. Az önkormányzat, pártok, szervezetek, magánszemélyek helyezték el koszorúikat a Szent István téren és az egykori Magyar Királyi Mezőgazdasági Szakiskolánál lévő országzászlóknál. 

 

Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott:  Trianon fájdalma a megcsonkításból ered, a mai kor nagy kérdése az, hogyan tudunk felülemelkedni a gyászos magunkba fordulásból, hogyan tudunk felállni a nemzeti tragédiából. - A szórványban élő magyarság beolvadása gyorsuló folyamat, mindent meg kell azért tennünk, hogy ez ne így történjen. Hogy Trianonnak milyen hatása lesz, az is befolyásolja, Magyarország a keleti despotizmus, vagy nyugati demokráciát választja - fogalmazott. 

 

Gyászlepel borult 99 éve minden magyar szívére, emelte ki a Hód-Mezőgazda területén lévő országzászlónál Kovács Ferenc, a Történelmi Vitézi Rend hódmezővásárhelyi hadnagya. A megemlékezéseken Kiss Mihály, a Kalmár középiskola tanulója szavalt. Közreműködött a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Helyőrségi Zenekara. 

trianon

 

trianon

 

trianon

 

trianon

Programok

Programok a városban

Álláslehetőségek

Álláslehetőségek

Online időpontfoglalás

Városi mobilapp

Városi mobilapp