Templomok, kápolnák Hódmezővásárhelyen
a A
Belvárosi Római Katolikus Templom (Szentháromság templom)
Cím: Andrássy út 11.
Építészeti stílus: barokk
A kálvinista többségű városban a 18. századig kevés volt a katolikusok száma. A török hódoltság utáni évtizedekben több vályogtemplomot is emeltek, ezek azonban elpusztultak. Szilárd téglatemplomuk 1752-1758 között épült fel barokk stílusban. Az újabb katolikusok betelepülése után 1860-ban Ybl Miklós tervei alapján két oldalhajóval bővítették.
Evangélikus templom
Cím: Petőfi u.
Építészeti stílus: későbarokk
A helybeli evangélikusok 1811-ben építették fel ideiglenes imaházukat. A templom építését nagyarányú gyűjtés előzte meg. A város, a vármegye és Klauzál Gábor (1804-1866) reformkori politikus adományaiból készült templomot.
Görögkeleti templom
Cím: Dr. Rapcsák András u. 7.
Építészeti stílus: későbarokk
A 17. század második felében a török elől menekülő görögök a városban is letelepedtek. Templomépítésre II. József türelmi rendeletének megjelenéséig nem gondolhattak. Ezután is csak torony és harang nélküli templomot emelhettek. Így az 1783-ban elkészült épülethez csak 1806-ban állítottak tornyot. Az egyhajós barokk templom nyugatra néz, az oltár a toronybejárattal szemben helyezkedik el. Mai formájára özv. Lotta Jánosné adományából 1889-ben restaurálták, a toronysisakot is átépítették.
Református Ótemplom
Cím: Kossuth tér
Építészeti stílus: barokk
Az egykor Hód-tó partjához közel álló vályogtemplom elé 1713-1714-ben kőtornyot emeltek. A torony a harang elhelyezése mellett védelmi szerepet is betöltött. Innen figyelték az ellenség, az árvíz jöttét, innen észlelték a tüzeket. A főbejárat fölötti kőtáblán bibliai idézettel a város címerét és a város elöljáróinak neveit helyezték el. A barokk stílusú templomhajó igazodva a torony építészeti megoldásához, 1721 és 1723 között készült el, kivitelezését Helbing János budai építőmester végezte.
Református Újtemplom
Cím: Kálvin János tér
Építészeti stílus: klasszicista
II. József türelmi rendeletének kibocsátása után vált lehetővé a város második református eklézsiájának megépítése. Az alapkövet 1792-ben Szőnyi Benjámin tette le, akinek emlékversét a torony gombjában helyezték el. A Fischer Boldizsár tervei alapján készült templomban az első istentiszteletet 1796-ban tartották, a felszentelésre csak 1799-ben került sor.
Susáni Református templom
Cím: Klauzál u. - Tornyai u. sarok
Építészeti stílus: eklektikus
A református templom és lelkészlak terveit Borsos József készítette. Az építéssel Katona Gyula és Strucskó József építőmestereket bízták meg (1910). A templom vasbeton bolthajtással, jellegzetes préstégla díszítéssel készült. A templomkertben látható a második világháború susáni áldozatainak emléktáblája. (Borsos József (1875-1952) Hódmezővásárhely főmérnöke, majd Debrecen főépítésze. Tornyai János és Pásztor János barátja. Debrecenben a krematóriumot, református templomot, stb. építette. Sándy Gyula stílusát folytatva alakította ki jellegzetes téglaépítészetét.
Szent István Római Katolikus templom
Cím: Szent István tér 4.
Építészeti stílus: premodern
Az első kapavágást 1935 novemberében tették, 1937-ben az első szentmisét mondta benne a jezsuita tartományfőnök. Tervezte Fábián Gáspár (1885-1953) ókeresztény bazilika stílusban. A templomot az egyszerű vonalvezetés jellemzi. A szentély előtt széles boltív, rajta freskó a magyar és lengyel szentek népes csoportjával (Korbuly Ferenc). A főhajó fagerendás, kazettás kiképzésű.
Tabáni Református templom
Cím: Pálffy u. 78.
Építészeti stílus: eklektikus
1903-1904-ben épült fel Borsos József tervei alapján, Kovács József és Hézső István helybeli vállalkozók kivitelezésében. A templom a téglaépítészet egyik legjellegzetesebb megjelenési formája. A templomkertben látható Szőnyi Benjámin mellszobra, Szőnyi Endre alkotása.
Újvárosi Református templom
Cím: Nádor u. 37.
Építészeti stílus: eklektikus
A város harmadik református temploma adományokból épült (a legnagyobb Kovács Ferencé (1823-1895), 22 ezer korona). 1898-ban Sándy Gyula tervei alapján, Koncz Pál és Szabó Mihály kivitelezésében készült el. A templomkertben látható Újváros lelkészének, Györffy Józsefnek (1869-1929) portréja.
Unitárius templom
Cím: Völgy u.
Építészeti stílus: eklektikus
Az Erdélyből eredő unitáriusoknak már 1567-ben voltak hitvallói Hódmezővásárhelyen, de csak 1877-ben alakult meg a helyi unitárius egyház. A régi imaház helyett 1910-ben épült fel a kisméretű eklektikus templom a Völgy utcai telken, Kruzslicz Károly építész tervei alapján.
Zsinagóga
Cím: Szeremlei u. 3. - Szt. István tér
Építészeti stílus: mór-eklektikus
Az 1834-ben lakóházból átalakított imaház helyett 1852-1857-ben Busch Miklós új templomot építetett. A szegedi Müller Miksa tervei alapján 1906 és 1908 között alakították mai formájára. Az előkert megfelelő rálátást biztosít az épületre. A mór stíluselemeket is felhasználó eklektikus, impozáns térhatású templom jellegzetes szecessziós díszítésű. A bejáratot óriásivá növelő köralakú üvegablak uralja a homlokzatot, melyet hármas ív zár, kőtáblával a tetején.

RSS hírforrás








