Hódmezővásárhely Polgármesteri Hivatal

« belépés
portál saját oldal

Polgármesteri Hivatal
a A

ÜDVÖZÖLJÜK HÓDMEZŐVÁSÁRHELY MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁBAN

6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.
Pf.: 23
Tel.: (06) 62 530-100
Zöld szám: (06) 80 820-010
Adószám: 15354738-2-06

A városháza rövid története

A régi városháza a 19. század elején épült. A földszintes épület az önálló törvényhatósági jogú város (1873) közigazgatási hivatalainak megnövekedésével szűknek bizonyult. Az új városháza tervpályázatát 1890-ben írták ki. Az első díjat Pátria jeligéjű pályázatával Ybl Lajos(1855-1934) nyerte el. Az ünnepélyes alapkőletétel 1892. április 12-én volt, megnyitására 1894. január 18-án, díszközgyűlés keretében kerül sor. A harangot a budapesti Walser cég készítette.
A székház eklektikus stílusú reneszánszt idéző historizáló elemekkel. Háromszögletű és félkörív alakú ablakpárkányok, rokokós fűzérek, ballusztrád, rusztika díszítik a főhomlokzatot.
1970. szeptember 4-én leégett a toronysisak, majd 1971. március 4-én a tetőszerkezet. A megrongálódott harangot a téren helyezték el. Az újat Gombos Lajos őrbottyáni harangöntő mester készítette.
Az előcsarnokban márványtáblákon olvasható az építés dátuma, valamint a király, a miniszterelnnők, a főispán és az építtető polgármester neve. Külön emléktáblát helyeztek el Ybl Lajos tiszteletére.

A főbejárat lépcsőházának fordulójában áll Pásztor János Fahonvéd szobra, fölötte három ólombetétes színes üvegablak látható. A díszterem bútorzatát a Dózsa testvérek készítették. Falán az alábbi nagyméretű festmények láthatók: gróf Bercsényi Miklós, Deák Ferenc, Erzsébet királyné, Ferenc József király, Kossuth Lajos, II. Rákóczi Ferenc.

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2010-07»
H K SZE CS P SZO V    12345678910111213141516171819202122232425262728293031

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2010. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép