Lázár János kitart a lista mellett2010. július 29., csütörtök
a A
A hódmezővásárhelyi lista volt a fő napirendi pont az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság keddi rendkívüli ülésnapján. A tagok meghallgatták dr. Lázár János polgármestert és Jóri András adatvédelmi ombudsmant. A város első embere a végsőkig kitart az ügyben, míg a biztos szerint azonnal el kell távolítani a neveket Vásárhely honlapjáról. A vita során az MSZP és az LMP szegényellenesnek nevezte az intézkedést, míg a Jobbik ezt a lépést nem tartja alkalmatlannak a jövőbeni szociális visszaélések csökkentésére.
Adatvédelmi kérdéseket vet fel a szociális támogatást visszautasító és azzal visszaélő emberek nyilvánosságra hozott listája. Jóri András, adatvédelmi ombudsman szerint a lista olyan személyek nevét is tartalmazza, akik nem szolgáltak rá ilyen mértékű büntetésre. A biztos úgy véli erre a problémára nem a nyilvánosságra hozatal, hanem a szociális támogatási rendszerből történő kizárás jelenthet megoldást.
– A meghallgatáson dr. Lázár János elmondta, a szociális törvény nem nyújt módot a visszaélők megfelelő módú és időtartamú szankcionálására. A polgármester emlékeztetett rá, hogy a listán szereplő 308 segélyezett alig egytizede tiltakozott a lista ellen, viszont minden esetben bebizonyosodott, hogy az érintettek megsértették a segélyezés szabályait.
Dr. Lázár János még nem kapta kézhez az adatvédelmi biztos levelét. Az ombudsman ezután hoz határozatot, ám a polgármester – megfogalmazása szerint – kész kitartani a végsőkig, vagyis megvárja a kötelező bírósági állásfoglalást.
Az MSZP szegényellenesnek és főként fehérgalléros önbíráskodásnak titulálta az intézkedést. Az LMP is hasonló véleményt alkotott, Szabó Tímea, a parlamenti bizottság alelnöke szerint társadalmi vitára és a szociális törvényi szabályozások felülvizsgálatára van szükség.
Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője is egyetért a lista létjogosultságával. Hozzászólásában hangsúlyozta: az eddigieknél is radikálisabb szegénységpolitikai változásokra van szükség.
RSS hírforrás








