Hódmezővásárhely Lázár: bíróság döntsön a segélyezettek listázásának jogszerűségéről!

« belépés
portál saját oldal

Lázár: bíróság döntsön a segélyezettek listázásának jogszerűségéről!2010. július 27., kedd
a A

Lázár János azt szeretné, bíróság mondja ki, hogy jogszerű-e a szociális támogatással visszaélők adatainak közzététele.

Hódmezővásárhely polgármestere, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának keddi ülése után újságíróknak elmondta: az adatvédelmi biztos jogszerűtlennek tartja a "felelősségi lista" nyilvánosságra hozását, határozata azonban nem kötelező erejű, ezért a döntő szót a bíróságnak kell kimondania.

A hódmezővásárhelyi önkormányzat júliusban listát közölt honlapján azok nevével, akik magukat rászorulónak vallva segélyt igényeltek, azt azonban nem vették át, vagy a felajánlott közcélú munkát visszautasították, s ezzel "ténylegesen rászorulókat szorítottak ki a támogatási rendszerből".

Lázár János közölte: még nem kapták meg Jóri András határozatát, neki azonban "az tetszene a legjobban", ha az ombudsman érvényesítené az álláspontját. "Tessék odajönni és leszedni a listát" - mondta, hozzátéve, hogy mivel a törvény erre nem ad lehetőséget, meg kell várni a bíróság állásfoglalását, a határozattal szemben ugyanis jogorvoslattal élhet az önkormányzat.

"Ebben az ügyben el fogunk menni a falig. Azt remélem, sok szó esik még arról, hogy kik azok, akik visszaélnek a társadalom felelősségvállalásával és segítségével" - jelentette ki Lázár János. A polgármester hozzáfűzte, a következő hónapokban azért fog küzdeni, hogy a több mint háromszáz nevet tartalmazó lista az önkormányzat honlapján maradhasson.

A politikus előzőleg, a bizottság ülésén kijelentette: igazságosnak tartja az adatok közzétételét, noha a település jegyzője figyelmeztette, hogy a listázás adatvédelmi aggályokat vet fel. Lázár János elmondta: megoldási kísérletük "talán nem feltétlenül törvényes", de felhívja a figyelmet a szociális támogatási rendszerben tapasztalható visszaélésekre.

(MTI)

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-05»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

 

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2012. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép