Hódmezővásárhely Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovativ intézményekben

« belépés
portál saját oldal

Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovativ intézményekben
a A

TÁMOP 3.1.4.-08/2-2009-0021 Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovativ intézményekben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a kompetencia alapú oktatás kiterjesztésére, szakmai, módszertani megújulás megvalósítására nyújtott be a TÁMOP 3.1.4. kódszámú – „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés- Innovatív intézményekben, című programban pályázatot.
A pályázat kifejezetten a minőségi oktatás elősegítését, szakmai megújulást, új módszertan elsajátításához rendel uniós forrást. A program során kulcskompetencia területek fejlesztésére, oktatási programok és taneszközök bevezetésére, adaptációjára, a szegregációmentes együttnevelési környezet kialakítására, illetve önálló intézményi innováció megvalósítására pályáztunk.
A pályázati program szerves folytatása a város integrációs törekvéseinek és a már korábban benyújtott HEFOP pályázatoknak. Jelen pályázattal elérhető, hogy a kompetencia alapú oktatás az egész oktatási intézményrendszerben megjelenjen az óvodától a középiskoláig. A program segítségével megteremtődhet az a módszertani, szakmai háttér, mellyel a programban részt vállaló intézmények pedagógusai megszerezik a kompetencia alapú oktatás legújabb módszertanának ismeretanyagát.


Támogatás formája: Vissza nem térítendő támogatás.
Támogatás mértéke: az elszámolható költségek 100%-a.
Támogatás összege: óvodák esetében : 5-7 millió forint
Iskolák esetében: 15-25 millió forint
Elnyert támogatás összege: 147.000.000 Ft
A projekt megvalósításának időtartama: 2009. május 5.- 2010. augusztus 31.


A projekt megvalósításában részt vevő feladat-ellátási helyek:
Exner Leó Óvoda
Szent István Általános Iskola
Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola
Varga Tamás Általános Iskola
HISZK - Eötvös József Székhelyintézmény
HISZK- Gregus Máté Tagintézmény
Vásárhelyi Cseresnyés Kollégium

A projekt fő céljai

  • kulcskompetencia területek fejlesztése (már óvodáskortól és nem csak tanórákon)
  • oktatási programok és taneszközök bevezetésére, adaptációjára, a szegregációmentes együttnevelési környezet kialakítására,
  • önálló intézményi innováció (Erdei Iskola program) megvalósítása
  • Pedagógusok felkészítése a kompetencia alapú oktatási programok minél hatékonyabb használatára


A projekt megvalósításának módja

  • Pedagógus továbbképzések
  • Feladat-ellátási helyenként innovációk, új pedagógiai módszerek bevezetése
  • Új oktató programcsomagok, tankönyvek, taneszközök beszerzése
  • Közös programok szervezése (pedagógusok és diákok számára egyaránt)
  • Jó gyakorlatok átadása, elterjesztése


Eredmény

  • Modern a munkaerő-piaci követelményeknek megfelelő iskolarendszer (Élethosszig tartó tanulás)
  • A 7 feladat-ellátási hely után az összes városi intézmény bevezeti az a program során kialakított jó gyakorlatokat
  • Mérhető javulás a kompetenciamérésen és a helyi minőségbiztosítási eljárásokban
gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-02»
H K SZE CS P SZO V   1234567891011121314151617181920212223242526272829

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2011. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép