Esélyegyenlőségi terv
a A
Hódmezővásárhely, Megyei Jogú Önkormányzat
Közoktatási esélyegyenlőségi
terv
Helyzetelemzés
2007
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata tudatosan, komplex program keretében munkálkodik a különböző társadalmi helyzetű városrészek és lakóik jobb életkörülményeiknek megteremtésétét szolgáló folyamatok elősegítésén. A 2002 óta elkészített városfejlesztési-stratégiai dokumentumokban, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a város minden családja megtalálja helyét és szerepét az évszázados hagyományokra építő, a jelen kihívásaira korszerű választ adni tudó közösségében.
Alapvető cél, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata az általa biztosított szolgáltatások révén hozzásegítse a lakosságot a város bármely pontján egy minőségi, az egyén és közössége számára egyaránt értékes élethez, s lehetővé tegye a szükségletek kielégítésével a szolgáltatások magas színvonalon történő elérését. A társadalmi integráció megteremtése érdekében, elengedhetetlen, a civil szervezetek és egyházak szorosabb bevonása a közszolgálati feladatok ellátásába, a pályázati lehetőségek kihasználása, a társadalom perifériájára szorult csoportok, így különösen a halmozottan hátrányos helyzetű diákok, az idősek, egyedülállók, a gyermeket nevelők, a tanyán élők, a cigányság nehéz sorsú családjai számára olyan segítő, hátránykompenzáló programok indítása, amelyek révén garantálható lesz évtizedek múltán is a város kohéziója
A Helyzetelemzés elkészítése során elengedhetetlen a szükséges fejlesztések oly módon való tervezése és megvalósítása, hogy többszöri folyamat-elemzéssel a struktúrák gyenge pontjainak időbeli észlelése, a tervezés aktualizálása és a beavatkozás szakmai előkészítése révén a szükségletekhez igazodó, megalapozott és színvonalas közszolgáltatások jelentsék a város életterét. A készülő települési esélyegyenlőségi terv szerves részét képezi tehát jelen dokumentum is, mely a közoktatásban az esélyegyenlőség biztosításának követelményét, lehetőségeit és feladatait tekinti át, annak érdekében, hogy a szakmai elemzéseket követően elkészülhessen egy intézkedési terv a további teendők meghatározásával.
Az OKM szakértőinek segítségével a Helyzetelemzés elkészült, jelenleg a minisztériumi véleményezés folyamatban van. 2008. január hónap folyamán kell elkészíteni a Helyzetelemzésre épülő Esélyegyenlőségi Tervet.
Az esélyegyenlőségi tervet itt töltheti le pdf formátumban.
Közoktatási esélyegyenlőségi terv
Intézkedési terv
2008
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a város minden családja megtalálja helyét és szerepét az évszázados hagyományokra építő, a jelen kihívásaira korszerű választ adni tudó közösségében. Alapvető célunk hozzásegíteni a lakosságot a város bármely pontján egy minőségi, az egyén és közössége számára egyaránt értékes élethez, s lehetővé tenni a társadalmi integrációt a perifériára szorult csoportok számára. E munkánk kiemelt területe az újjáalapított oktatási intézményrendszer, melynek átalakítása során elsődleges feladatunknak tekintettük a halmozottan hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekek integrált oktatásához szükséges feltételek megteremtését, az esélyteremtés szakmai követelményeinek meghatározását.
Hódmezővásárhely MJV Közgyűlése által 2007. decemberében elfogadott Közoktatási esélyegyenlőségi terv helyzetelemzése áttekintette az átszervezés révén kialakult új viszonyokat, az esélyegyenlőség érvényesülését a település valamennyi közoktatási intézménye tekintetében, a megállapítások az alábbiakban foglalhatók össze:
A teljes közoktatási esélyegyenlőségi tervet itt töltheti le doc formátumban
RSS hírforrás








