Hódmezővásárhely Babakötvény

« belépés
portál saját oldal

Babakötvény
a A

Tájékoztatás a Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítványról

 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése által megalapított és Bán Csaba lelkész elnökletével működő Vásárhelyi Fiatalokért Közalapítvány célja, hogy a vásárhelyi gyermekeket 18. életévük betöltését követően támogassa az első lakáshoz jutásban.

A támogatásra jogosultak azok, akik 2006. január 01. napján, vagy azt követően születtek
a)    hódmezővásárhelyi szülők gyermekeként,
b)    születésüktől kezdve, nagykorúságuknak eléréséig folyamatosan hódmezővásárhelyi lakosok,
c)    első ingatlanukat Hódmezővásárhelyen kívánják megvásárolni,
d)    hozzájárulnak ahhoz, hogy a közalapítványi támogatással megvásárolt ingatlanra a

Közalapítvány három, míg a 2012. január 01. napjától benyújtott kérelmek esetében tíz évig tartó elidegenítési tilalmat jegyeztessen be.
2012. január 01. napjától benyújtott kérelmek esetében az igénylés időpontjában:
e) a támogatott szociálisan rászorult legyen,
a.    a támogatott és a vele egy háztartásban élők egy főre eső havi jövedelmének vizsgálata, amely a mindenkori minimálbér 50%-át nem haladhatja meg (APEH jövedelemigazolással igazolható),
b.    a támogatott és a vele egy háztartásban élők egy főre eső vagyonának vizsgálata (vagyonnyilatkozat kitöltésével)
•    a támogatott és a vele egy háztartásban élők kizárólag 1 lakóingatlannal rendelkezhetnek
•    a támogatott és a vele egy háztartásban élők egy főre eső egyéb vagyona (hasznosítható ingatlan, gépjármű, vagyoni értékű jog, műtárgy, műkincs, stb.) nem haladhatja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 30 szorosát.

Azon pályázók, akik az előbbi a-e) alpontok valamint a Kuratórium döntése alapján nem jogosultak támogatásra, azok a támogatás tényleges igénybevételére nyitva álló időszak alatt, 18-26 éves koruk között, a Kuratóriumhoz fordulhatnak méltányossági kérelemmel, amely mérlegelési jogkörében az ,a-e) alpontokat ismételten, továbbá az alábbi szempontokat úgyszintén vizsgálat tárgyává teheti és dönthet a pályázó támogathatósága mellett:
f) a tankötelezettségének eleget tett-e,
g) tanulmányai alatt folytatott-e önkéntes karitatív tevékenységet,
h) tanulmányok folytatása, munkaviszonyban illetőleg munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állás,
i) életvitelszerű Hódmezővásárhelyen lakás
j) házastársi kapcsolat fennállása
k) van-e már gyermeke a pályázónak
l)rendelkezik-e legalább középfokú szakirányú végzettséggel"

Hódmezővásárhelyi szülőnek minősül, az a szülő vagy örökbefogadó, aki a gyermek születésekor Hódmezővásárhely város közigazgatási területén állandó lakcímmel, bejelentett lakóhellyel rendelkezik és életvitelszerűen Hódmezővásárhelyen lakik.

Hódmezővásárhelyi szülők hódmezővásárhelyi gyermekének minősül az a gyermek vagy újszülött örökbefogadott, akinek mindkét szülője, örökbefogadója – egyedülálló szülője, örökbefogadója – Hódmezővásárhelyen bejelentett lakóhellyel rendelkezik, és maga a 18. születésnapjáig Hódmezővásárhely város mindenkori közigazgatási területén állandó bejelentett lakóhellyel rendelkezik, továbbá életvitelszerűen Hódmezővásárhelyen lakik.

Első ingatlannak minősül az építési telek, új vagy használt lakás, családi ház megvásárlása, új lakás, családi ház építése,  amennyiben az a támogatottnak az első tulajdonába kerülő ingatlana.

A támogatás igénybe vétele: A Közalapítvány vagyonából az arra jogosultak számára nyújtott támogatás a jogosultak 18. születésnapján nyílik meg és 24., míg a 2012. január 01. napjától benyújtott kérelmek esetében a 26. születésnapjáig jogosult annak sajátkezű felvételére.

A támogatásként kiadandó vagyon összetétele: A támogatás, az igényjogosult gyermek születése napját követő hónaptól a támogatási összeg felvételének a napjáig, havonta elkülönített 3.500,- Ft/hó, 2007. január 01. napjától 4.000,- Ft/hó összegből és annak hozadékából áll.

2012. január 01. napjától:
A megítélt támogatások forrását a közalapítvány az elkülönített vagyonából fizeti ki azzal, hogy amennyiben az alapítvány vagyona ezt nem vagy csak részben fedezi, abban az esetben a hiányzó összeget Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata biztosítja az adott évi költségvetés terhére.

A személyenkénti támogatás maximális mértékét a pályázatok elbírálásakor működő közgyűlésnek kell meghatároznia.

A benyújtott kérelem elbírálása: A támogatást, az igényjogosult gyermek - törvényes képviselője útján - minden évben két alkalommal, első ízben május 31., másod ízben november 15. napjáig, a Kuratóriumhoz címzett kérelem benyújtásával veheti igénybe, amely kérelemről a Kuratórium a soron következő ülésén hoz döntést.

A nyilatkozat és kérelem babakötvény jogosultság megállapítására egyebekben letölthető a honlapról. A kérelem a gyermek adataival, továbbá az 1-4 sz. mellékletekkel együtt kitöltve valamint a szülők és a gyermek lakcímkártyájának bemutatása mellett adható le a Polgármesteri Hivatal Jogi Csoportjánál.

További tájékoztatás: Polgármesteri Hivatal, Jogi Csoportjánál az emelet 23. szobában dr. Tóth Bernadettnél (tel.: 62/530-100)

Letölthető nyilatkozat

2011. évi közhasznúsági jelentés

2011. évi közhasznú beszámoló

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-05»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

 

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2012. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép