Hódmezővásárhely Autót tört majd elhajtott

« belépés
portál saját oldal

Autót tört majd elhajtott2012. január 25., szerda
a A

A lakosság segítségét kéri a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya. Egy eddig ismeretlen személy január 15-én Mártélyon egy, az út szélén parkoló autó hátsó részének ütközött, majd elhagyta a helyszínt.

Január 15-én délután Mártélyon, az Alkotmány utcában a lehetőségekhez képest az út szélén parkolta le autóját egy Renault vezetője, ám amikor a kocsihoz később visszatért, észlelte, hogy távolléte alatt egy ismeretlen jármű a kikerülő manőver során a megfelelő oldaltávolság be nem tartása miatt a gépkocsi bal hátsó részének ütközött, majd adatainak hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta. A Renaultban 30 ezer forint anyagi kár keletkezett, amelyet a helyszínről az adatainak hátrahagyása nélkül távozott vezető okozott. A rendőrség kéri, hogy aki a balestről, vagy az azt okozó gépjárműről információval rendelkezik, keresse személyesen a vásárhelyi kapitányság közlekedésrendészeti osztályát, vagy hívja a rendőrség 107-es, vagy 112-es ingyenes segélyhívó számát.

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-05»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

 

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2012. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép