Köszöntő
a A
Kedves Olvasó!
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Önt Hódmezővásárhely valamennyi
polgára nevében városunk hivatalos honlapján.
Külön köszöntöm azokat,
akik az Interneten barangolva városunk után érdeklődnek.
Bízom abban, hogy a virtuális városnézésük közben felfedezik nagymúltú mezővárosunk számtalan értékét. Felfedezik a szecessziós épületek gyűrűjébe fogott belvárost, a Kossuth teret, a páratlan szépségű Fekete Sas szállót, és a paraszt polgárosodás számtalan nevezetességét. Megismerkednek városunk gyógyfürdőjével, a 2003-ban átadott modern sportuszodával, valamint a tiszai holtág festői környezetével. Emellett bepillantást nyernek városunkba, amelyet büszkén nevezhetünk a képzőmuvészet megyei fellegvárának, ahol az elismert és rangos alkotómunkának köszönhetően immáron 50. alkalommal rendezhettük meg képzőművészeink rangos seregszemléjét az Őszi Tárlatot.
De persze az Interneten keresztül nem derülhet ki,
hogy városunk polgárai kedves vendégszerető emberek, ezért jó szívvel ajánlom
mindenkinek aki teheti, hogy személyesen is ismerje meg városunkat, és
látogasson el hozzánk!
Az érdeklődők mellett nagyon sok szeretettel
köszöntöm városunk polgárait is, akiknek reményeink szerint segítséget nyújt
majd ez a megújuló honlap az ügyintézéshez. Ezért az elmúlt időszakban ennek
megfelelően alakítottuk ki honlapunk struktúráját, szabtuk meg a fejlesztések
irányát. Az élet minden területén egyre inkább előtérbe kerülnek az elektronikus
szolgáltatások, melyek jelentősége a hivatali kommunikációban is nő.
Remélhetőleg városunk polgárai számára mindez nagyobb kényelmet és lényeges
időmegtakarítást jelent, a hivatalnak pedig hatékonyabb munkát és gyorsabb
ügyintézést. Ezentúl lehetővé akarjuk tenni, hogy a vásárhelyiek nagyobb mértékű
betekintést kapjanak az Önkormányzat munkájába, kinyilváníthassák a helyi
közügyekről alkotott véleményüket.
Így bízunk tehát abban, hogy kapcsolódva a 2002-ben meghirdetett Nyitott kapuk programjához, az Internet segítségével szélesebbre tárhatjuk a hivatal kapuit!
A honlap használatához sok örömet kívánva,
üdvözlettel:
Dr. Lázár János
polgármester
RSS hírforrás