Közgyűlést tartottak az úszók2010. március 9., kedd
a A
Közgyűlésen értékelte az elmúlt évi munkát és eredményeket a Hód Úszó SE. A Balogh Imsi Sportközpontban miközben a felnőttek megtárgyalták az aktuális kérdéseket, a gyerekek játékos versenyeken vehettek részt.
A hagyományos évértékelő rendezvény ezúttal új helyszínen zajlott. A vezetőséget és az elnököt szinte napra pontosan egy esztendővel ezelőtt választották meg, így a közgyűlés jó lehetőséget teremtett az eltelt időszak munkájának áttekintésére.
– Az egyik legfontosabb célja az volt a tavaly megválasztott elnökségnek, hogy pezsgőbb, sokszínűbb, változatosabb egyesületi élet alakuljon ki – mondta Szentkereszty Szabolcs, a Hód Úszó SE elnöke. – Több olyan rendezvényünk volt, amelyen a gyerekek szája végig fülig ért, vagyis nagyon jól érezték magukat. Szeretnénk ezekből hagyományt teremteni, bízom benne, hogy lesz elég erőnk és kitartásunk ehhez.
Az elmúlt évi teljesítmények alapján az egyesület több sportolója is jutalmat, kupákat illetve sportszereket vehetett át.
– Azokat a fiatalokat jutalmaztuk, akiket példaképként állíthatunk a tagok elé – árulta el Szentkereszty Szabolcs. – A többség az eredménye, a ranglistás helyezése alapján részesült ebben elismerésben, de van olyan is közöttük, aki az edzéslátogatottságával érdemelte ezt ki.
A közgyűlés ezúttal is vacsorával zárult. Az egyesület vezetőségétől pedig megtudtuk: a következő nagyobb feladat március 20-án és 21-én vár rájuk, hiszen akkor rendezik meg a hagyományos, nemzetközi tavaszváró versenyüket.

RSS hírforrás



