Hódmezővásárhely Viski Sándor

« belépés
portál saját oldal

Viski Sándor
a A

Önéletrajz

Viski Sándor 1938. április 4-én született Szegeden. A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban érettségizett, majd ezt követően a Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán 1962-ben szerzett diplomát.

Első munkahelye 1962-től 1967-ig az Orvostudományi Egyetem Női Klinikája. Szülész-nőgyógyász szakvizsgát 1966-ban szerzett. Ezután egyetemi tanársegédi kinevezést kap, majd 1973-tól megyei területi szülészorvos is.

Hódmezővásárhelyre, az Erzsébet Kórház Szülészet- Nőgyógyászati Osztály élére 1975. november 1-én nevezték ki és 1986-tól címzetes egyetemi docensként vezette az osztályt 2000. április 04. napjáig, nyugdíjba vonulásáig.

Osztályvezető főorvosként nevéhez fűződik az oktatásban nevével fémjelzett iskolateremtő munka. Tudományos munkásságába bevonta munkatársait és támogatta egyéni kutatásaikat. Tudományos eredmények publikálására, előadására jelentős szakmai kongresszusokat szervezett.

Munkássága alatt valósult meg a Rooming-in és az apás szülés, továbbá a Perinatális morbiditas országos szint alá csökkentése.

2000. áprilisától mind a mai napig főorvosként tovább dolgozik a Szülészet- Nőgyógyászati Osztály Tini ambulanciájának vezetőjeként. Negyvenöt éve vállalt hivatásának, a gyógyításnak szenteli életét.

Kutatási területe a terhesség és a bacteriuria összefüggése a terhességgondozás és a perinatológia területén.

Tudományos munkásságát mintegy 50 magyar és 15 külföldi cikkben jelentették meg szakmai lapokban. Több mint 100 előadást tartott szakmai munkássága alatt. Szakmai munkássága mellett Hódmezővásárhely közéletében is jelentős szerepet töltött be.

gyorsmenü
Keresés:
Belépés:
Felhasználónév:
Jelszó:
Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat »

Eseménynaptár

«2012-05»
H K SZE CS P SZO V  12345678910111213141516171819202122232425262728293031

 

Adónaptár és számlaszámok

Tekintse meg a 2012. évre vonatkozó helyi adózással kapcsolatos információkat.

közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség érdekét szolgálja.

e-ügyintézés

Hivatalos ügyeit Interneten is intézheti. Lépjen be E-ügyintézési rendszerünkbe!

Városi térinformatikai térkép