Szenti Tibor
a A
Önéletrajz
Hódmezővásárhelyen, 1939-ben, iparos családban született. Ősei a régi iratok szerint szántóvetők voltak. Szülővárosában, a Bethlen Gábor Gimnáziumban 1958-ban érettségizett, majd 1979-ben Óbudán egészségügyi főiskolát végzett. 1963-ban nősült, és feleségével két gyermeket neveltek föl.
Húsz évig a Csongrád Megyei Köjálnál járványügyi ellenőrként, egy évig az Állatorvos Tudományi Egyetem hódmezővásárhelyi állategészségügyi főiskolai karán üzemmérnök-szakoktatóként, végül 1980 decemberétől 2003. júniusáig az Erzsébet Kórházban mint egészségnevelő dolgozott. Közben kilenc éven keresztül szakmai tantárgyakat oktatott a helyi egészségügyi szakközépiskolában. 2003. aug. 1-tól a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatánál kulturális szaktanácsadó.
1973-tól tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak, 1978-tól a TIT-nek. A Debreceni Agrártudományi Egyetem hódmezővásárhelyi mezőgazdasági főiskolai karának 1980-tól külső tudományos munkatársa. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Albizottsága Néprajzi Csoportjának megalakulása óta tagja. A Magyar Orvostörténeti Társaságnak 1981-től tagja. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alap Irodalmi Szakosztályának 1987-től megszűnéséig. A Szeremlei Társaság alapító tagja. A Nagy Lajos Irodalmi és Művészeti Társaságnak 1992 - 2000 között volt tagja. A Sóshalmi olvasókör alapító tagja.
1987-ben az Eötvös József Alapítvány egyéves ösztöndíjban részesítette. Az Országos Néprajzi- és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatokon 1972 és 1978 között három I, egy II. és egy III. díjat kapott. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Albizottságának 1991. évi néprajzi pályázatán I., az 1992. évin II, az 1993. évin pedig III. díjat kapott.
1976-ban a kulturális miniszter okleveles dicséretét, 1983-ban a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának Kiváló Munkáért kitüntetését kapta. Hódmezővásárhely Városi Tanácsa 1989-ben Pro Urbe díjjal jutalmazta.
Szakmai kitüntetései: a Magyar Néprajzi Társaság 1977-ben Sebestyén Gyula Emlékéremmel, a Gondolat Könyvkiadó Paraszt-vallomások c. könyvéért 1986-ban nívódíjjal, a Magyar Népköztársaság Művészeti Alap Irodalmi Szakosztálya 1989-ben Bölöni György irodalmi díjjal, az 1990-i budapesti Televíziós Dokumentum- és Publicisztikai Filmfesztiválon irodalmi forgatókönyvéért a Telefaktum díját nyerte el, a Darvas József Alapítvány kuratóriuma 1992-ben Darvas József Irodalmi Emlékdíjjal, a DATE állattenyésztési főiskolai kar 1994-ben Tiszteletbeli Polgára kitüntetéssel, a Hódmezővásárhelyi Zenebarátok Köre 1996-ban Péczely Attila-díjjal, 1995-ben a Magyar Szellemi Védegylet Tiszteletbeli tagja elismeréssel, majd 1997-ben Rendületlenül diplomával tüntette ki. 2004-ben az egészségügyben végzett munkájáért Pro Sanitate kitüntetést kapott.
Írása nyomtatásban először 1966-ban jelent meg. A megjelent munkáinak száma százötven fölött van. Megjelent önálló kötetei: A Tanya, Parasztvallomások, Vér és pezsgő, Paráznák, A tetejetlen fán, Jocó, szólnak a harangok, Bibó Lajos valllomásai, Szampó és Mirmidó, Betyártörténetek, Kalászkisasszony, Istenhez közelítve, Rendhagyó lexikon és Vásárhelyi emlékeim.
Társszerzőkkel írt és sajtó alá rendezett könyvei: Dombi Kiss Imre: Pokoljárásom (Magvető, Tények és Tanúk, 1983.); Bicsérdy Gyulával és Facsar Imrével Dél-alföldi marhavész a XIX. század első felében (Hódmezővásárhely, 1986.); Zsótér Gergellyel Mindszenti vőfélykönyv (Szeged, 1987.); Bicsérdy Gyulával: Állatjelölések.
Dokumentumfotóiból 1990 és 2000 között több városban és községben nyolc alkalommal rendeztek kiállítást. A Magyar Televízióval irodalmi forgatókönyvei alapján több mint 30 dokumentumfilmet, a Duna Televízióval pedig több mint 20 riportfilmet készített. A Budapesti Fórum Film Alapítvánnyal és a Hódmezővásárhelyi VTV-vel több dokumentum és riportfilmet készítettek.
Saját könyveiből és az általa szerkesztett kiadványokból több mint húsz szerzői estet tartottak. A tetejetlen fán c. kötetéből a budapesti Humánia Drámai Műhely 1998 tavaszán Pesten két, Hódmezővásárhelyen 1998 őszén, valamint a pesti Vigadóban és Zebegényben 2001-ben egy-egy alkalommal irodalmi estet rendezett.

RSS hírforrás








