Prof. Dr. Blazovich László
a A
Önéletrajz
Dr. Blazovich László 1943. november 2-án, Szombathelyen született. Iskolai tanulmányait Szegeden végezte. A József Attila Tudományegyetemen 1967-ben magyar-történelem szakos tanári képesítést szerzett.
Az egyetemi tanulmányai elvégzése után 1967-1980. között Hódmezővásárhelyen tanított. Két évig nevelőtanár a 602. Ipari Tanuló Intézetben, majd a Bethlen Gábor Gimnázium tanára, igazgatóhelyettese. 1980-tól a Csongrád Megyei Levéltár igazgatója. 1989-től a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán másodállásban tanít. 1996-ig docens, habilitációja után magántanár, 1997-től egyetemi tanár. 1969-ben doktori, 1986-ban kandidátusi, 2001-ben akadémiai doktori tudományos fokozatot kapott.
1986-1991-ig a Szegedi Akadémiai Bizottság Filozófiai és Történeti Bizottságának a titkára. 1995-2001-ig az MTA Demográfiai Bizottságának tagja, 2001-től a Történeti Demográfiai Albizottság elnöke. A Századok című folyóirat szerkesztőségének a tagja. 2000-től a Nagy György Alapítvány kuratóriumának az elnöke. 2005-től a Pusztuló és Elpusztult Magyar Falvakért Egyesület elnöke.
A Csongrád Megyei Honismereti Egyesület alapító tagja, 2000-ig alelnöke, majd elnöke. A Honismereti Szövetség Kuratóriumának 1999-2002. között elnöke.
Levéltári munkásságát 1997-ben Pauler Gyula díjjal ismerték el. A Honismereti Szövetség 1998-ban Notitia Hungaricae – Bél Mátyás díjjal ismerte el munkásságát. Tudományos tevékenységét a Nagyalföld Alapítvány 2000-ben alapítványi díjjal, Csongrád Megye Közgyűlése 2001-ben Alkotói díjjal ismerte el. 2004-ben Széchenyi díjat kapott. 2006-ban Szeged rövid története című műve az Év könyve kitüntetést kapta meg.
Kora ifjúságától sportol. Kosárlabdázóként jelentős sikereket ért el, amivel hozzájárult Hódmezővásárhely sportja hírnevéhez.
Hódmezővásárhelyen a tanári munkája mellett rádióműsorokat szerkesztett, diákszínpadot vezetett. Az iskola névadójáról, Bethlen Gáborról szerkesztett irodalmi műsorával országos elismerést ért el. Ezek mellett helytörténeti kutatásokat végzett, tanulmányokat írt. Tanítványai százainak pedagógusként, de emberként is példaképe.
A Megyei Levéltár élére kerülése után sem szakadt meg kapcsolata Hódmezővásárhellyel. Rendszeresen tart tudományos előadásokat a városban, szakmai tanácsaival segíti a helytörténeti kutatást. A Megyei Levéltári napok rendezvénysorozat helyszínéül rendszeresen Hódmezővásárhelyt választja. Hódmezővásárhely története monográfia köteteit elkészítő bizottság elnöke. A Szeremlei Társaság aktív tagja.
A Pusztuló és Elpusztult Magyar Falvakért Egyesület elnökeként 2006. évben Hódmezővásárhelyre szervezte az Egyesület két napos országos konferenciáját és kezdeményezésére állítottak ekkor Szentkirály volt középkori falu emlékére kőoszlopot a szentkirályi határrész iskolájának udvarán.

RSS hírforrás








